Undorító dolgot műveltek Karikó Katalinnal - betelt a pohár, feljelentést tesz a Nobel-díjas tudós
Többféle panaszra reklámoztak gyógyhatásúnak kikiáltott szereket a Nobel-díjas magyar tudós nevében. Karikó Katalin felszólalt a visszaélések ellen, sőt a hatóságoknál feljelentést is tett az ügyben.
Karikó Katalin figyelmeztette a nyilvánosságot, hogy több internetes oldalon is visszaélnek a nevével, illetve a képmásával is. A személyiségét ugyanis csalók használják fel egészségvédőnek vagy gyógyhatásúnak kikiáltott szerek reklámozásához - írja a Piac és a Profit.
Az oldalon ízületi- vagy gerincfájdalmak elleni módszert és kapszulát reklámoznak Karikó nevével, valamint álinterjúkat is közöltek, amelyekben szintén rá hivatkoznak.
A tudós tiltakozását fejezte ki a megtévesztő szövegek és képek megjelentetése ellen, mivel olyan állításokat tulajdonítanak neki, amiket ő soha nem mondott vagy írt. Feljelentést is tett az ügyben, mivel az elkövetők visszaéltek a személyes adataival és a fogyasztókat is megtévesztették.
A tudós kijelentette, bízik a hatóságok hatákony eljárásában, valamint mindenkinek azt javasolja, hogy legyenek körültekintőek, amikor betegségekről és gyógymódokról tájékozódnak.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Szomorú tragédia történt Magyarországon Egy ember életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli hír: azonnal evakuálni kellett a Margitszigeti Kisállatkert lakóit Az árvízveszély miatt szerdán délelőtt biztonságba helyezték a Margitszigeti Kisállatkert 110 állatát - tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán az MTI-t.
- Drámai órák a Dunakanyarban: megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
- Friss hír jött a forintról: nézze, mit mutat az árfolyam! Szerdán alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest.