A jogorvoslat mindenkinek jár, legalább tovább tisztul a kép - közölte a tisztségért újrainduló Karácsony Gergely főpolgármester szerda este a közösségi oldalán, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a másodikként végzett Vitézy Dávid fellebbezésére elrendelte az érvénytelen főpolgármesteri szavazólapok újraszámlálását.
A főváros vezetője, a Párbeszéd-Zöldek-DK-MSZP főpolgármester-jelöltje azt írta: Vitézy Dávid az egész kampányát arra építette, hogy ő nem a Fidesz jelöltje, most mégis azoknak a szavazatában bízik, akik a szavazólapon áthúzott Szentkirályi Alexandrára és rá is szavaztak. Ezek természetesen érvényes Vitézy-szavazatok, ahogy arra a Fővárosi Választási Iroda külön felhívta a szavazatszámlálók figyelmét - tette hozzá.
"Talán nem kellett volna félrevezetni a szavazókat a szentkirályis színjátékkal, nem visszaléptetni a Fidesz hivatalos jelöltjét az utolsó pillanatban, és akkor nem lett volna ekkora kavarodás" - közölte Karácsony Gergely, aki szerint "ez volt a választók igazi félrevezetése".
A főpolgármester azt írta, Vitézy Dávid "most olyan fideszes választási delegáltak nyilatkozata alapján akarja újraszámoltatni az érvénytelen szavazatokat, akik vasárnap még az aláírásukkal tanúsították, hogy azok valóban érvénytelenek" - írja az MTI.
A vasárnapi választáson a jelöltek közül Grundtner András (Mi Hazánk Mozgalom) 38 942 szavazatot kapott, Vitézy Dávid 371 142-t, Karácsony Gergely 371 466-ot. Ez alapján a Fővárosi Választási Bizottság - nem jogerősen - megállapította, hogy Karácsony Gergelyt választották főpolgármesterré.
A határozat ellen - jogszabálysértésre való hivatkozással - három napon belül lehetett fellebbezni.
Vitézy Dávid, az LMP-Zöldek és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület jelöltje korábban közölte, hogy 76-szor annyi érvénytelen szavazat született, mint amennyi a különség közte és Karácsony Gergely között. Összesen 24 592 érvénytelen szavazat volt, a győztes főpolgármester, Karácsony Gergely pedig csak 324 szavazattal nyert, sokan pedig Vitézy mellett Szentkirályi neve mellé is odaírták az ikszet. Vitézyék érvelése az, hogy szerintük több helyen érvénytelennek számolták ezeket a szavazatokat, pedig ez érvényesnek számít, irreleváns ugyanis, hogy a visszalépett Szentkirályihoz mit firkált valaki.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Tragédia Budapesten: a megáradt Dunába fulladt egy kutya a Római-parton Tragikus eset történt pénteken a római-parti Nánási úton, ahol egy négylábút elnyelt a Duna és belefulladt a vízbe.
- Végre a szebbik arcát mutatja a forint: ennyi most az euró Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Gyászol az ország, elhunyt Ozsváth Sándor Hetvennégy éves korában elhunyt Ozsváth Sándor beszédtanár, művelődéstörténész, színjátszórendező, újságíró - tudatta a család az MTI-vel pénteken. Csaknem három évtizeden át volt a közmédia beszédtanára, csütörtökön hunyt el Debrecenben.
- Megdöbbentő felvételek a Budapesten még mindig emelkedő Dunáról Még mindig elég drámai a helyzet a fővárosban, a Duna tetőzését várják itt is.