Azzal fenyegette, hogy elvágja a torkát, ha nem ad neki pénzt, de aztán rosszkor rossz helyen biciklizett.
Az iskolából tartott hazafelé egy 14 éves fiú április 24-én délután, amikor az útját egy férfi keresztezte, aki pénzt kért tőle, majd amikor nem kapott, agresszívvá vált. Először csak követelőzött, végül azzal fenyegette meg a gyereket, hogy elvágja a torkát a bicskájával, ha nem ad neki pénzt - írja a Police.hu.
Mondandójának azzal adott súlyt, hogy kezét végig a zsebében tartotta. A rémült fiú átadta neki a tárcájában lévő 2000 forintot és eliszkolt. Az esetről értesítette az édesapját, aki hívta a vármegyeszékhely rendőreit.
Az egyenruhások rögtön munkához láttak: beszerezték a környék kameráinak felvételeit és tanúkat kutattak, valamint adatot gyűjtöttek, és beazonosították a feltételezett elkövetőt. Épp indulni készültek, hogy felkutassák a rablót, amikor a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának egyik munkatársa meglátta az utca túloldalán kerékpározni.
A szemfüles rendőr a feltételezett elkövető nyomába eredt: futva követte, közben kollégáit is értesítette. A férfit pár sarokkal később sikerült megállítani és őrizetbe vették. Az esettel kapcsolatban gyanúsítottként hallgatták ki a 36 éves helybélit és kezdeményezték a letartóztatását.
Kapcsolódó cikkek
- Szörnyű tragédia történt a fővárosban tegnap este Egy motoros halt meg.
- (18+) Horrorisztikus dolgot művelt egy férfi, hogy évekig felvehesse halott anyja nyugdíját Hat évig az édesanyja holttestével együtt élt egy brit férfi.
- Kitört a pánik, lövöldözés volt egy utasokkal teli buszon Egy utas és a buszsofőr vitatkozott össze, ami végül lövöldözésig fajult.
- Friss hírek érkeztek a szegedi gyilkosságról: három gyanúsítottat hallgatak ki A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.