Hirdetés

Először szólal meg nyilvánosan Julian Assange a szabadon bocsátása óta

Virág Sára portré Virág Sára

A WikiLeaks alapítója, Julian Assange kedden az Európa Tanács előtt szólal fel, először azóta, hogy kiszabadult a börtönből. 

Az 53 éves Assange kedden szólal fel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének emberi jogi bizottsága előtt Strasbourgban. A 46 európai ország parlamenti képviselőit tömörítő Parlamenti Közgyűlés közlése szerint a meghallgatáson szó esik majd Assange elítéléséről és fogva tartásáról is, valamint e cselekedet "emberi jogokra gyakorolt csorbító hatásáról" is. A WikiLeaks közleménye szerint Assange személyesen fog részt venni a meghallgatáson "a meghívás kivételes jellege miatt".

Assange júniusban szabadult, miután öt évet töltött egy brit börtönben. Assange az igazságügyi minisztériummal kötött vádalku keretében bűnösnek vallotta magát amerikai katonai titkok jogosulatlan megszerzésében. Börtönbüntetése előtt hét évet töltött önkéntes száműzetésben Ecuador londoni nagykövetségén, ahol az üldöztetésére hivatkozva menedékjogot is kért – írja az AP News

A férfi ellen felhozott vádak szerint Assange több százezer titkos háborús és diplomáciai iratot szerzett meg és tett közzé, amelyek az amerikai hadsereg Irakban és Afganisztánban elkövetett törvénysértéseit taglalták. Ezen tevékenységét világszerte ünnepelték a sajtószabadság hívei, mondván, hogy a hadsereg törvénytelenségeire máskülönben soha nem derült volna fény. A WikiLeaks által közzétett fájlok között egy videó is szerepelt az amerikai erők 2007-es bagdadi Apache helikopteres támadásáról, amelyben 11 ember, köztük két Reuters újságíró is életét vesztette. 

A kritikusok szerint azonban komoly veszélybe sodorta az amerikai nemzetbiztonságot és azon ártatlanok életét is, akik információt szállítottak az amerikai erőknek Irakban és Afganisztánban, ráadásul bőven túllépte az hagyományos újságíró szerepét is. Az éveken keresztül húzódó ügy végül azzal ért véget, hogy Assange bűnösnek vallotta magát a kémkedés vádjában, és június végén szabad emberként térhetett vissza Ausztráliába. Felesége, Stella akkor úgy nyilatkozott, a férjének időre van szüksége, mielőtt bármit is nyilatkozna. 

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés