Hirdetés

Visszavonul Guardiola? "Elvégeztem a munkát, ennek vége van"

Nap Híre portré Nap Híre

Talányosan fogalmazott a jövőt illetően Josep Guardiola vezetőedző, miután a Bajnokok Ligája-győztes Manchester Cityvel megnyerte a labdarúgó klubvilágbajnokságot azzal, hogy a pénteki döntőben 4-0-ra legyőzte a Libertadores Kupa-címvédő brazil Fluminensét.

A dzsiddai mérkőzésen Julian Alvarez megszerezte a klub-vb-finálék történetének leggyorsabb gólját 40 másodperc elteltével, s az angolok sikere a folytatásban sem forgott veszélyben.    

A spanyol mester lett az első tréner, aki három különböző csapatot is a klub-vb csúcsára vezetett - a Barcelonával 2009-ben és 2011-ben, a Bayern Münchennel 2013-ban diadalmaskodott -, és a döntő után különös nyilatkozatot adott.

Lezárult egy fejezet, minden címet megnyertünk. Nincs már semmi más, amit megnyerhetnénk. Úgy érzem, elvégeztem a munkát, ennek vége van" - jelentette ki Guardiola, aki 2016-os érkezése óta 16 trófeát hódított el együttesével, és még 18 hónapig köti szerződése az angol klubhoz. "Karácsony van, lehet új könyvet venni, és nekiállni az írásának. Az elmúlt nyolc év lezárult. A repülőn ünneplünk, holnap pedig pihenünk

- mondta.

A City a BL, a bajnoki cím, az FA Kupa, a Ligakupa és az európai Szuperkupa után idei ötödik trófeáját gyűjtötte be, és megőrizte az európai csapatok 2012 óta tartó veretlenségi sorozatát a klubvilágbajnokságon.

A naphire.hu is beszámolt a az angol labdarúgó-bajnokság eddigi legizgalmasabb mérkőzéséről, a Liverpool-Manchester City szuperrangadóról, ahol 1-1 döntetlen lett a végeredmény. Mint írtuk, a mérkőzés nagy részében a Manchester Citynél volt többet a labda, Erling Haaland góljával pedig bő 50 percen át vvezettek is, ám a Liverpool a 80. percben Trent Alexander-Arnold találatával egyenlített

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés