Hirdetés

Jó hírt jelentett be Orbán Viktor

Barsi Zoltán portré Barsi Zoltán

Minden nyugdíjas valószínűleg ezekre a szavakra várt. Orbán Viktor üzent a Facebook oldalán.

A 13 havi nyugdíj kérdéséről korábban írtunk a Naphire.hu-n is. Bár sokan várják, a szakértő szerint mégsem ez a megoldás a szépkorúak számára, hiszen sokak nyugdíja még a 100 ezer forintot sem éri el.

Most a miniszterelnök is megerősítette, amit korábban naponta elmondtak a kormámnyhoz köthető politikusok. Érkezik a pénz. 

"Idős honfitársaink a napokban a megemelt nyugdíj mellett kézhez kapják a 13. havi nyugdíjat is. Visszaadtuk, amit a baloldali kormányok elvettek!" - fogalmazott Orbán Viktor. 

Korábban Farkas András szakértő azt mondta az atv.hu-nak, hogy nagyjából nyolc százalékos további nyugdíjemeléssel ér föl a 13. havi nyugdíj éves hatását tekintve. Az idősek fogyasztói kosarának alapjait viszont a 2 évvel korábbi adatok adják.

“Egy mai nyugdíjasnak, akármekkora is a nyugdíja, annak ma már több, mint a felét elkölti élelmiszerre. A mérések szerint a két évvel ezelőttinél csak a 30 százalékát költötték el élelmiszerre. Aztán közben, hogy megugrott az energiaár is hatvan hat százalékkal most a legutolsó mérések szerint, ez nyilvánvalóan újra csak azt jelenti, hogy a nyugdíjak egyre nagyobb részét a háztartási energiára költik el a nyugdíjasok és így már mindjárt nem annyira szép a kép” - fogalmaz a szakértő. Szerinte a nyugdíjemelési rendszerbe különleges szolidaritási emelési konstrukció kellene.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés