Hirdetés

Óriási bejelentés jött a januári nyugdíjakról: ez minden nyugdíjast érint

Nap Híre portré Nap Híre

Hat százalékos nyugdíjemeléssel kezdődik a 2024-es év, a januári emeléssel átlagosan havi több mint 13 ezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj a 2023 decemberinél - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a Facebookra kedden feltöltött videóban.

Vitályos Eszter kiemelte, "kemény év van mögöttünk"; 2023-ban sokat tettek a háború és a szankciók miatti magas infláció letöréséért.

Az infláció mostanra csillapodott, és a nyugdíjasoknak novemberben kiegészítő nyugdíjemelést fizettek, januárra visszamenőleg. A novemberi korrekcióval együtt ebben az évben 18,5 százalékos nyugdíjemelést kaptak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők - idézte fel az államtitkár. Az emelés mintegy két és fél millió embert érint - jelezte.

Vitályos Eszter elmondta: 2024-ben a nyugdíjakat először január 12-én utalják a bankszámlákra, illetve a postás a szokásos munkanapokon viszi a nyugdíjasoknak. "Az idősek a nehezebb időkben is számíthatnak ránk" - fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy 2010 óta a nyugdíjak összege több mint duplájára emelkedett, a vásárlóereje pedig 20 százalékkal nőtt.

Jövőre ismét emelkedhetnek a nyugdíjak?

A januári nyugdíjemelés után, ha év közben azt állapítják meg, hogy a várható éves infláció 6 százaléknál magasabb lesz, a kormány jövő novemberben is kiegészíti visszamenőleg a nyugdíjakat - közölte.

Kiemelte azt is, hogy februárban ismét pénzt hoz a postás, akkor az emelt összegű 13. havi nyugdíjat küldik majd az időseknek. "Biztos vagyok benne, hogy a nyugdíjasokat az is megnyugtatja, hogy a kormány továbbra is megvédi a rezsicsökkentést" - tette hozzá az államtitkár.

A naphire.hu arról is beszámolt, hogy a napokban szomorú hírt kaptak a nyugdíjasok, ugyanis a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi előrejelzése rontotta a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó prognózist, és eszerint a magyar gazdaság 2024-ben 2,5-3,5 százalékkal fog bővülni. Emiatt a kormánynak nem lesz kötelessége nyugdíjprémiumot fizetni (bár nem is lesz tilos).

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés