Szijjártó Péter szerint a honvédség így összesen ötször repült már be a konfliktuszónába.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a külügyminisztérium több akció keretében folyamatosan menekíti ki a magyarokat Izraelből. A Magyar Légierő első két repülőgépe 215 emberrel a fedélzetén október 8-án, a háború kitörése után egy nappal hagyta el Izraelt, Nem sokkal később további öt magyar állampolgárt sikerült kijuttatni Izraelből, majd a külügyi tárca pénteken is arról számolt be, hogy újabb 105 embert, köztük 89 magyar és 16 külföldi állampolgárt menekített ki Izraelből a magyar légierő.
Tegnap éjjel 62 emberrel a fedélzetén újra elhagyta az izraeli légteret a Magyar Légierő gépe.
"Honvédségünk így összesen ötször repült be állampolgárainkért a konfliktuszónába annak érdekében, hogy mindenkit biztonságban hazahozzunk" - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken késő este a Facebook-oldalán.
"A Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakcióinak, valamint a nagykövetségeink összehangolt munkájának köszönhetően összesen 547 állampolgárunknak segítettünk hazajutni minden lehetséges módon és eszközzel" - fogalmazott a bejegyzésben Szijjártó Péter.
Kapcsolódó cikkek
- Borzalmas tragédia Budapest közelében, iszonyú kínhalált halt egy 60 éves férfi Nem figyelt egy sofőr, halálra gázolt egy biciklist.
- Rendkívüli bejelentést tett a BKK, felbolydul a közlekedés a hétvégén a Hősök terénél Rendezvényt tartanak a Hősök terén szombaton, ezért a környéken forgalomkorlátozásra kell számítani, az érintett BKK-járatok módosított útvonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel, hozzátéve, hogy a helyszín megközelítésére a sűrűbben közlekedő 1-es metró igénybevételét ajánlják.
- Végre megnyugodhatunk? Jó híreket közöltek a forintról Erősödött csütörtökön a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
- Iszonyatos a helyzet Kisorosziban, ez történik most a világtól elzárt településen Nagyon nehéz helyzetbe került Kisoroszi, ugyanis a Duna teljesen elvágta a települést a külvilágtól.