Mint azt a naphire.hu is megírta, csütörtök reggel Tuzson Bence a Facebook-oldalán jelentette be, hogy 2024. szeptember 1-jétől ingyenesen szerezhetnek jogosítványt a középiskolások. Az igazságügyi miniszter közölte azt is, hogy a rendelkezés teljeskörű, érvényes a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órákra, valamint a vizsgákra is, mindent az állam áll. A miniszter később aztán helyreigazította magát, mégsem lesz ingyenes a jogosítvány. Legalábbis nem mindenkinek.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/jogositvany.inbox800x450.jpg)
A 24.hu szúrta ki, hogy csütörtök délután a fideszes politikus helyesbítette a reggeli bejelentését. Tuzson azt írja a posztjában, hogy "az állam idén pilot jelleggel indítja el a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését, és a cél, hogy a jövőben ez teljes körű legyen.” Hozzátette azt is, hogy 2024 szeptember elsejével a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ és az egészségügyi oktatás.
A különbség a kettő között az, hogy az összes középiskola helyet csak néhány kiválasztott iskolában lesz lehetőség az ingyenjogsi megszerzésére - jegyezte meg a lap.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.