A Magyar Nemzeti Bank (MNB) prognózisa szerint év közepére ismét emelkedhet az infláció. Ráadásul a magyar gazdaság a korábban vártnál kevésbé nőhet, de a bérek növekedésével is akadhatnak gondok.
Mától a várt egy teljes százalék helyett 0,75 százalékponttal csökkent a jegybanki alapkamat. A Monetáris Tanács döntése utáni tájékoztatón kiderült az is, hogy az MNB nagy valószínűséggel tovább lassít a kamatcsökkentési ütemen. A jegybank alelnöke, Virág Barnabás azonban konkrét mértékról nem beszélt, ugyanis szerinte sok a bizonytalanság, ami jól látszódik a forint árfolyamának alakulásából, a hozamok emelkedéséből - írja az enpenzem.hu.
Az ország kockázati megítélése szempontjából – hangsúlyozta Virág – kiemelt jelentőségű a kitűzött költségvetési hiánycélok hiteles teljesülése. A kockázati megítélés másik kulcstényezője a külső egyensúlyi folyamatok idei alakulása. Előretekintve pedig továbbra is kérdés hogy a globálisan meghatározó jegybankok mikorra tolják az első kamatcsökkentések időpontját, és azt követően milyen kamatpályák rajzolódnak ki.
A jegybank szerint az áremelkedés üteme az idei év közepén a piaci szolgáltatások visszatekintő árazása és bázishatások miatt átmenetileg emelkedik. Virág szerint még kérdés hogy az év második felében hogyan alakul az infláció. Nem mellékes az sem, hogy a változékony nemzetközi befektetői hangulatban megjelennek-e olyan kockázatok, amelyek (tovább) veszélyeztetik a forintárfolyam vagy a hazai hozamok alakulását.
A kedvezőtlen vagy esetleg kedvezőtlenebbre forduló kilátások sorában akadnak azonban más tényezők is. A jegybank korábban az idei évre a GDP 3-4 százalékos növekedését várta. Jelenlegi prognózisukban ezt 2-3 százalékra módosították. Úgy tűnik, ezt is elsősorban a belső felhasználás növekedése érheti el, ám a kérdés az, hogy a bérek emelkedésének üteme nem lassul-e le majd.
Ennek veszélyére egy tulajdonképpen csak odavetett jegybanki megállapítás figyelmeztet. Mint ugyanis a prezentáció egyik fejezetéből kiderült, az MNB úgy látja, hogy a munkapiac erős feszessége (ez szokott szép bérnövekedést hozni) oldódott. Ha pedig a lakosság nem húz bele a költekezésbe, akkor még a leszállított növekedési mérték is kérdéses lehet. A legtöbb nagy európai exportpartnerünk növekedési kilátásai ugyanis romlottak. A leghangsúlyosabban ez Németországban figyelhető meg.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Péter megalázó beszólása: lépnie kell Orbán miniszterének? A Tisza Párt alelnöke a közösségi oldalán reagált arra, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter orvosi esetnek, kisebbségi komplexusosnak nevezte őt a csütörtöki Kormányinfón.
- Egyre durvább, ami a református egyházban megy Lemondott sajóvelezdi gyülekezeti lelkipásztori szolgálatáról Pásztor Dániel, akinek ezzel megszűnik református püspöki és zsinati lelkészi alelnöki megbízatása is - közölte a Magyarországi Református Egyház csütörtökön a honlapján.
- Kitalálja, mit mondott Hszi Csin-ping a bukott Novák Katalin utódjának? A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
- Mire készülnek? Pillanatokon belül bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping A kínai elnök szerda este érkezett Magyarországra.