2024-ben önkormányzati választás lesz Magyarországon – alig több mint egy évvel a ciklus vége előtt még egy utolsó nagy átrendeződés zajlik a polgármesterek körében. Februárban egészen egyedülálló életművet hátrahagyva lemondott hivataláról Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere, aki 1965 óta (!) vezette a települést. Márki-Zay Péter mellől viszont folyamatosan távoztak egykori szövetségesei, ám a hódmezővásárhelyi polgármester a helyén maradt.

Ennél is cifrább, ami Szekszárdon történt: a 24.hu információja szerint csütörtökön eltávolították posztjáról a város fideszes polgármesterét. Ács Rezső tevékenységével kapcsolatban összeférhetetlenséget állapított meg a képviselő-testület. Bomba Gábor, az ellenzéki Éljen Szekszárd frakcióvezetőjének tájékoztatása szerint a polgármester mellékjövedelmére egy korábbi, az Átlátszón még 2019 januárjában megjelent cikk hívta fel a figyelmet. Ács feltehetően 2017-től folyamatosan betöltött a főállású polgármesteri állása mellett egy másik állást is: az ERÖV Zrt. Stratégiai Tanács Elnöki tisztségét. A mellékállásért havi 300 ezer forint juttatásban részesült. Az állásról szóló információkat az ERÖV vezetője megerősítette a testületnek.
Mivel a két tisztség összeférhetetlen, és Ács Rezső ezt az összeférhetetlenséget 30 napon belül nem szüntette meg, így a közgyűlés nem tehetett mást, mint hogy megállapította az összeférhetetlenséget, és megszüntette a polgármester jogviszonyát. A döntés a következő napon, azaz pénteken hatályba lép – közölte Bomba Gábor. A városvezetői feladatokat csütörtöktől az alpolgármester látja el. A közgyűlés döntése ellen a polgármester jogorvoslattal élhet, öt napon belül bírósághoz fordulat, ha ez megtörténik, a végső döntést a bíróság hozza meg.
Kapcsolódó cikkek
- Halálos motorbaleset történt a fővárosban A motoros életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli: Húsz magyar katona is megsérült a koszovói zavargások során Többen súlyos sérüléseket szenvedtek.
- Fontos bejelentést tett a Magyar Posta, ez rengeteg magyart érinthet Informaatikai karbantartást végeznek.
- Csendes megemlékezést tartanak Suhajda Szilárd tiszteletére A megemlékezést honlap rendezik meg a fővárosban.