III. Károly király letette az esküt, megtörtént a felkenés, majd átvette a koronaékszereket. Ezután jött a koronázás.
Csodálatos pillanatnak lehettünk szemtanúi az elmúlt percekben: III. Károly királyt Justin Welby, Canterbury érseke, az anglikán egyház első számú vallási méltósága koronázta meg Szent Eduárd koronájával a londoni Westminster-apátságban.
A király először letette a királyi esküt, majd kezdetét vette a felkenés, amit a nyilvánosság nem követhetett, ugyanis a hagyományok szerint amikor az uralkodót megkenik a krisztusolajjal, magába száll, hogy a feladatain és a kötelességein elmélkedjen. Ezeket a perceket a legnagyobb tisztelettel kezelik.
A felkenést követően a király átvette az uralkodói koronaékszereket, majd a trónon a fejére helyezték Szent Eduárd koronáját.
A koronázás pillanata után Welby érdek, majd az apátságban összegyűlt 2300 meghívott vendég egyszerre kiáltotta, hogy God Save the King - Isten óvja a királyt.
Ezután a hűségeskük következtek.
Kapcsolódó cikkek
- Putyin most fog leállni: meztelenre vetkőzött egy férfi a Szent Péter Bazilikában a háború ellen tiltakozva A hátára az volt felírva, hogy az ukrajnai gyerekeket meg kell menteni.
- A magyar határhoz érkezik a világ legrettegettebb motorosbandája - nagy a készültség A világ minden tájáról jönnek a tagok, és hazánktól alig néhány kilométernyire fognak tanyázni.
- Itt az MNB bejelentése: ekkor jönnek az új érmék Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank, három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában.
- Eltűnt egy lány a Miss World Hungary mezőnyéből: Sarka Kata elárulta az okát Húsz lány kapott meghívót a szépségverseny idei felkészítő táborába, a hotelbe azonban csak 19-en érkeztek meg. Igaz, azóta újabb három lánynak kellett távoznia.