(+18) Nincsenek szavak arra, ami a magyar idősotthonban történt: szexuálisan is bántalmazták a nyugdíjas nőt
Hónapokon keresztül tartott a tortúra, az idős asszony nem tudott védekezni.
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség szexuális erőszak bűntette, bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntette, illetve könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal egy férfival szemben. Az elkövető egy vármegyebeli idősek otthonában egy idős nőt többször bántalmazott szexuálisan és tettlegesen is.
A vádirat szerint a férfi 2018 márciusa és 2023 májusa közötti időben a gondozója volt egy 77 éves nőnek, aki az életkorából és a betegségéből adódóan korlátozottan volt képes védekezésre, a bűncselekmények elhárítására.
A vádlott 2023 februárja és májusa között az éjszakai műszakok alatt rendszeresen – részben erőszakkal, részben fenyegetéssel – szexuális cselekmények tűrésére, illetve annak végzésére kényszerítette az idős nőt.
Ugyanezen időszak alatt a férfi – a feladatköréből adódó ápolási-gondozási kötelezettsége teljesítése során – többször bántalmazta a gondozására bízott nőt, amelynek következtében a sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett – írják az ügyészség oldalán.
Az ügyészség a vádiratában – arra az esetre, ha a férfi a bűncselekmények elkövetését az előkészítő ülésen beismeri – 10 év fegyházbüntetés kiszabására, 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra, valamint arra tett indítványt, hogy a bíróság végleges hatállyal tiltsa el a férfit minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amely más személy gondozásával, ápolásával, gyógykezelésével jár.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Brutális gyilkosság áldozata lett egy 82 éves férfi, a folyóban találták meg a holttestét A gyilkosságnak már két gyanúsítottja is van, a rendőrök nyomozásba kezdtek.
- (18+) Vérfürdő az utcán: fényes nappal szúrtak halálra egy 15 éves fiút A szörnyű támadás fényes nappal történt egy forgalmas utcán.
- Könyveket szeretett volna eladni egy dombóvári férfi, cserébe teljesen kiürítették a csalók a bankszámláját Közel 5 millió forintjába fájt az áldozatnak, hogy rákattintott egy áloldalra.
- Sokkoló felfedezés Sárbogárdon: 15 évig tartottak egy rabszolgaként egy hajléktalan férfit Elképesztő tett: 15 évig tartottak rabszolgaként egy férfit Sárbogárdon.