Hirdetés

Szélsebesen robog felénk a vihar: térképen mutatjuk, hol fog lecsapni

Nap Híre portré Nap Híre

Péntekig még egész biztos, hogy marad a változékony idő

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szerdán a Tiszántúlon szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, másutt sok napsütés várható a gomolyfelhő-képződés mellett. Reggel, délelőtt még a Tiszántúlon fordulhat elő eső, zápor, késő délutántól elsősorban az északnyugati, nyugati megyékben pattanhat ki zápor, zivatar, amelyeket helyenként felhőszakadás kísérhet.

Kisebb eséllyel zivatar az Északi-középhegységben, valamint a keleti határ mentén is kialakulhat. Átmeneti szélerősödés csak zivatar környékén lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 30 fok között várható. Késő estére 17 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Kiadták a riasztást szerdára is

Hivatkozás másolása

A nap első felében a délkeleti, keleti tájakon, esetleg az Északi-középhegységben fordulhat elő zivatartevékenység. Ezt követően késő délutántól, estétől nyugat felől a Nyugat-Dunántúlon kell zivatarokra számítani. 

Három vármegye kivételével mindenhol lehet számítani zivatarra
Három vármegye kivételével mindenhol lehet számítani zivatarra

Az intenzívebb cellákat felhőszakadás, jégeső és viharos széllökés kísérheti. A zivatartevékenység késő estére átterjedhet a Dunántúl keleti részeire is.

Felhőszakadás miatt kilenc vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Felhőszakadás miatt kilenc vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés