Délelőtt még marad a csapadékos, borongós idő, aztán délután jön a fordulat és újra kisüt a nap.
Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szerint hétfő délelőtt a Dunántúlon még több lehet a felhő, és ott néhol előfordulhat eső, záporeső. Ezt követően e tájegységünkön is lassan naposra fordul az idő.
Északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon élénk lesz az északias szél, majd napközben egyre nagyobb területen mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 és 29 fok között alakul, legmelegebb a keleti, északkeleti vidékeken várható, a leghűvösebbre a Dunántúl délnyugati, legtovább felhős részén készülhetünk. Késő estére 15 és 20 fok közé csökken a hőmérséklet.
Kiadták a riasztást a fél országra

A veszélyjelzés szerint reggelig leginkább a Dunától keletre, illetve a Duna vonalában lehet számítani több hullámban délről, délkeletről észak, északnyugat felé mozgó zivatarokra. Ezeket főként felhőszakadás (ált. 25-40, lokálisan akár >50 mm) kísérheti, de kisebb eséllyel viharos széllökés (~60-85 km/h), és jégeső (~1-3 cm) is társulhat hozzájuk.

Reggel, délelőtt az ország déli és középső tájain még előfordulhat néhány (nem heves) zivatar, később jelentősen csökken a csapadékhajlam, és kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség már nem valószínű.

Kapcsolódó cikkek
- Kamionok akadtak el, autók csúsztak árokba - Nagy bonyodalmakat okozott az ónos eső Sok balesetet okozott a téli időjárás Nógrád vármegyében, kamionok akadtak el, autók csúsztak árokba - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csütörtökön az MTI-vel.
- Jajj ne! Már megint gyengült a forint Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
- Ön szerint veszélyben vannak a zsidók Magyarországon? Mert David Pressman szerint igen Ismét éles bírálatot fogalmazott meg Magyarországgal kapcsolatban az amerikai nagykövet.
- Borzalmas baleset Budapesten: Gyereket szállító mentőbe csapódott egy autó A feltételezések szerint a balesetet a nem az évszaknak megfelelő gumi okozhatta.