Végre lehűl kicsit a levegő.
Csütörtökön a délelőtti órákig még a déli megyékben lehetnek felhősebb körzetek, valamint a köd és párafoltok is fokozatosan feloszlanak, majd a nap további részében sok napsütés valószínű a kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett - áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
Elsősorban az ország északkeleti harmadában és az Alpokalján van nagyobb esély záporra, zivatarra. Az északi, északnyugati szél nagy területen megélénkül, időnként meg is erősödik, továbbá zivatarok környezetében lehet még átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 34 fok között várható. Késő estére 19, 26 fok közé hűl le a levegő.
Kiadták a riasztást
Hivatkozás másolásaA veszélyjelzés szerint ma is számíthatunk zivatarokra, főként az északkeleti, kisebb eséllyel a nyugati tájakon. A zivatarok környezetében főként északkeleten lokálisan előfordulhatnak heves kísérőjelenségek. A heves zivatarokat viharos széllökés (60-80 km/h, helyenként akár 90 km/h), jégeső (jellemzően 1-2 cm átmérőjű) és intenzív csapadékhullás (rövid idő alatt 10-20 mm) kísérheti.

Van, ahol ma is meleg lesz
Hivatkozás másolásaTovább mérséklődik a meleg, de a Kisalföldön, valamint a délkeleti megyékben még 25 fok közelében, vagy kevéssel afelett alakul a középhőmérséklet.

Kapcsolódó cikkek
- Rossz ötlet? Még drágább lehet az élelmiszer egy kormányzati döntés miatt Aggódnak az élelmiszergyártók, szerintük ismét belendítheti a drágulást, ha tovább emeli a kormány a jelenleg is irreálisan drága, csomagolásokra kivetett díjakat.
- Előrehozott karácsonyi ajándék a magyaroknak: péntektől örülhetünk Egyes autósok jobban teszik, ha várnak péntekig, a pénztárcájuk meg fogja köszönni.
- Gyászol az ország, meghalt a Jászai Mari-díjas színművész Ötvenhat éves korában, hosszú betegség után kedden elhunyt Bajomi Nagy György Jászai Mari-díjas színművész, az Örkény István Színház társulatának tagja - közölte Facebook-oldalán a színház.
- Nagyon csúnya, ami közelít: ez a havazásnál is durvább lesz, másodfokú figyelmeztetés van érvényben A meteorológusok négy vármegyében is ónos esőre figyelmeztetnek.