Szebbik arcát mutatja az ősz a hétvégén, igazi kiránduló idő lesz, ám egy hidegfront is érkezik.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken, a reggeli órákban gyorsan feloszlik a köd és a rétegfelhőzet. Napközben sok napsütésre számíthatunk, csak kevés fátyol- és gomolyfelhő lesz felettünk. Csapadék nem várható.
A délkeleti, keleti szelet néhol élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 21, 22 fok körül alakul. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő.
Szombaton több órára kisüt majd a nap, és akár 23 fok is lehet. Igazi őszi, kiránduló idő jön, estig meg is ússzuk csapadék nélkül. Azonban estétől az északnyugati megyékben helyenként már előfordulhat záporeső, esetleg egy-egy zivatar.
A déli, délkeleti szél jobbára mérsékelt marad, majd estétől megélénkül, néhol megerősödhet az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 20 és 23 fok között alakul.
Vasárnap napközben elhagyja hazánkat a front, mögötte gomolyfelhők képződhetnek, emellett pedig többórás napsütésre is számíthatunk. Délnyugaton maradhatnak fátyolfelhők. Reggelig elszórtan, nappal csak elvétve valószínű zápor. Az északnyugati, északi szél sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.
Kapcsolódó cikkek
- Sokkoló, ami az M6-os autópályán történik, megáll az ész Nemrégiben átadták az M6-os autópálya "kanyartól" a déli határ felé induló szakaszát Bóly és Majs közt, vagyis a 192-es és a 205-ös kilométer között, most pedig azt közölték, hogy az útszakasz ingyenes marad. Legalábbis egy ideig még.
- Összeomlóban a forint? Már megint elindult a lejtőn Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
- Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor: a választásokról van szó Olyan választás előtt állunk, amely eldönti a háború és béke kérdését, az amerikai választással együtt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
- Karsai Dániel: fel sem merült bennem az öngyilkosság gondolata A gyógyíthatatlan halálos betegséggel küzdő Karsai Dániel most az Indexnek adott interjút, és elmondta, hogy szerinte már most siker az, amit eddig elért az eutanáziával kapcsolatban. Beszélt arról is, hogy az öngyilkosság lehetősége nem vetődött fel benne.