Élvezze ki mindenki a jó időt szombaton, mert vasárnap és hétfőn visszatér a vihar.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton csodaszép időnk lesz. Mint írták, gomolyfelhő-képződésre számíthatunk általában sok napsütéssel, de időszakosan jobban összeállhatnak a gomolyfelhők. Viszont aminek végre örülhetünk, hogy csapadék nem lesz.
A délies szelet az Alpokaljánál élénk lökések kísérhetik, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között valószínű.

Már kiadták a figyelmeztetést vasárnapra, jön a vihar
Hivatkozás másolásaAz előrejelzésben azt írják, vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés várható, de napközben a Dunántúl fölé nyugatról vastagabb felhősáv is érkezhet
A keleti határ közelében kialakulhat egy-egy zápor, zivatar, ezek megszűnnek. A késő délutáni, esti óráktól a Dunántúlon fordulhat elő elszórtan eső, zápor, helyenként zivatar. A déli, délkeleti szél időnként megélénkül, főleg az Észak-Dunántúlon. A hajnali 1, 9 fokról 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.

Hétfőn szinte az egész országban lecsap a vihar
Hivatkozás másolása
Hétfőn átmeneti felszakadozások mellett nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Több csapadékzóna vonulhat nyugatról kelet felé, vagyis többfelé számítani lehet esőre, záporra, helyenként zivatarra. A déli, délkeleti, a Dunántúlon az északnyugatira forduló szelet élénk, időnként erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban 3, 10, délután általában 15 és 22 fok között alakul, a tartósabban csapadékos részeken lesz a hűvösebb.
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a rendőrség, ez Önt is érintheti A tömegrendezvények veszélyeire hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
- „Oszt jónapot!” 20 legendás/fejethetetlen/botrányos idézet a 60 éves Orbán Viktortól Ma ünnepli 60. születésnapját Orbán Viktor miniszerelnök, aki ebből a hat évtizedből közel 17 évet kormányfőként töltött.
- Borzalmas tragédia történt Debrecenben Az eset körülményei egyelőre nem ismertek.
- Fellélegezhet a forint, estére összeszedte magát a magyar fizetőeszköz A dollár kivételével erősödött szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.