Órákon belül lecsap a brutális vihar: jégesővel, felhőszakadással és viharos széllel érkezik
Ma bedurvul az időjárás, több vármegyére is kiadták a riasztást a meteorológusok.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/vihar-eso-riasztas-200220821.inbox800x450.jpg)
A HungaroMet előrejelzése szerint csütörtökön a nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő valószínű az északkeleti harmadban a legtöbb napsütéssel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor.
Estétől délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik záporokkal, zivatarokkal. A délkeleti, keleti szél sokfelé megélénkül, a Győr-Szeged szélcsatornában meg is erősödik, amit néhol viharos lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható, a nyugati határnál ennél kissé hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 19 fok közé hűl le a levegő.
Kiadták a riasztást, órákon belül ideér a vihar
A veszélyjelzés szerint csütörtökön az esti, késő esti óráktól az éjféli órákig az ország délnyugati felében elszórtan zivatarok előfordulhatnak. Éjfélig elsősorban nyugaton, illetve délnyugaton ezekből felhőszakadás (~ 30 mm), illetve jégeső (1 cm körüli vagy alatti átmérővel), viharos (60-80 km/h) szél kialakulhat.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/zivatar-riasztas-idojaras-elorejelzes-csut.inbox800x450.png)
A csütörtök éjféli órákat követően délnyugat felől egy nagyobb kiterjedésű záporos, zivataros rendszer átvonulása valószínű, amelyen péntek reggelig északkelet felé helyeződve várhatóan az ország északkeleti harmadának kivételével nagyobb területen alakulhatnak ki zivatarok. Az éjszaka átvonuló rendszer környezetében viharos (60-75 km/h) széllökés, néhol felhőszakadás (25-35 mm), illetve esetleg jégeső (1 cm alatti átmérővel) is kialakulhat.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/felhoszakadas-riasztas-idojaras-elorejelzes-csut.inbox800x450.png)
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.