Északnyugat felől érkeznek a felhők.

A pára- és ködfoltok feloszlása után nagyrészt derült idő várható, majd késő délutántól északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és ott estétől eső, zápor is előfordulhat - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A délnyugati szél főként hazánk délkeleti felén megélénkül, melyhez olykor erős széllökések is társulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton döntően 23 és 28 fok között várható, de északkeleten kissé alacsonyabb értékek is lehetnek. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő.
Kapcsolódó cikkek
- Megdöbbentő videó: Kígyózó sorokban próbálnak időpontért könyörögni a pesterzsébeti betegek Havonta egyszer 10 percig lehet időpontot kérni a pesterzsébeti reumatológiára.
- Útnak indult? Káosz alakult ki az M1-es, M3-as és az M5-ös autópályán Kilométeres kocsisorok várják, hogy tovább tudjanak menni.
- Vitézy Dávid továbbra sem kedveli Lázár Jánost A közlekedési szakértő összeszedte, milyen vasúti fejlesztések álltak le a fővárosban.
- Brutális vagyonra tett szert Orbán minisztere Elképesztő gigaüzleteket kötött az elmúlt években az Orbán-kormány honvédelmi minisztere.