Hirdetés

Néhány óra, és ideér a veszély, kiadták a figyelmeztetést

Nap Híre portré Nap Híre

Kétszer is gondolja meg, autóba ül-e!

Az elmúlt időszak borongós, csapadékos időjárása után ma végre ismét sok napsütésben lehetett részünk. A hét közepén azonban megvastagszik a felhőzet és több helyen lehet gyenge eső, majd a hét végén már változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel. 

A mai felhőtlen napot követően éjszaka főleg a Nyugat- és Délnyugat-Dunántúlon, az Északi-középhegységben és az Alföld délkeleti részein képződhet zúzmarás köd és rétegfelhőzet - írja a met.hu.  

Kedden ezek helyenként csak lassan oszlanak fel, sőt egyes - főként a Dunától keletre fekvő - részeken akár egész nap is megmaradhatnak. 

Másutt holnap is derült, napos idő várható. Csapadék nem lesz. A déli szél ma még csak Sopron és a Fertő körül, holnap már a Dunántúl északi felén másutt is megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a napos országrészekben 5 és 9, másutt 0 és +4 fok között valószínű.

Kiadták a figyelmeztetést

Hivatkozás másolása

Kedden napközben a ködös helyeken csak lassan javulnak a látási viszonyok, főként a Dunától keletre eső területeken. A meteorológusok első fokú figyelmeztetést adtak ki:

Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés