Augusztus utolsó hétvégéjén is kitart a kánikulai idő, szombaton és vasárnap a legmelegebb órákban akár 32-38 Celsius-fok is lehet, és csak néhol fordulhat elő zápor-zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Pénteken jellemzően napos idő várható fátyolfelhőkkel, csapadék nélkül, ugyanakkor délutántól a nyugati, északnyugati, északi tájakon már gomolyfelhők is képződnek, és ott a határok mentén néhol zápor, zivatar is előfordulhat. A déli szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 32 és 36 fok között alakul - írja az MTI.
Szombaton napos időre kell számítani kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel, és legfeljebb egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. A hajnali 16-23 fokról délutánra 32 és 38 fok közé melegszik fel a levegő.
Vasárnap is napos idő várható kevés gomoly-, illetve fátyolfelhővel, és legfeljebb egy-egy zápor, zivatar fordulhat elő. A délutáni, esti óráktól az Észak-Dunántúlon az északnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödhet. A minimum 17 és 24 fok között várható, a maximum-hőmérséklet 32 és 38 fok között alakul.
Kapcsolódó cikkek
- Döbbenetes dolgot művelt egy buszsofőr Miskolcon Veszélybe sodorta az utasait egy buszsofőr, akinek a tettét levideózták.
- Siralmas anyagi helyzetük van a magyar fiataloknak A 18-35 év közötti magyar lakosság több mint 63 százaléka érzi bizonytalannak a jövőjét anyagi szempontból, ennek ellenére jelenleg mindössze csak a megkérdezettek 35 százaléka fekteti be a pénzét vagy tesz félre megtakarítási céllal – derült ki az OTP Bank friss felméréséből.
- Vitézy Dávidnak most lett elege, kipakolt az egykori államtitkár Egy rendőrségi videón akadt ki Vitézy Dávid, és hangot is adott a nemtetszésének.
- Furcsa hír jött az októberi nyugdíjakról - Önt is érintheti Akinek számlára érkezik a nyugdíja, az már október 12-én megkaphatja a pénzét, de a postás ennél jóval később hozhatja az ellátást.