Jön a hidegfront, esőt kapunk a nyakunkba. Mutatjuk, milyen időnk lesz a hétvégén.
A HungaroMet előrejelzése szerint szombaton a ködfoltok feloszlanak, de északnyugat felől hidegfront érkezik, így a kezdeti fátyolfelhős, napos időt követően vastagszik a felhőzet, a nap folyamán átmenetileg beborul az ég. Északnyugatról délkelet felé többnyire gyenge esőt okozó keskeny csapadéksáv vonul végig, amely mögött délután gyorsan szakadozik, csökken a felhőzet. Kevés helyen megélénkül a délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között várható. Késő estére általában 3 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet.
Vasárnap a pára- és ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, de főleg egy összeáramlási zónában - nagyjából a Miskolc-Szeged vonal széles sávjában - lehetnek erősebben felhős körzetek is, helyenként záporral. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol megerősödik, a középső országrészben viszont gyenge marad a légmozgás. Kora délután 8, 14 fokot mérhetünk, északkeleten lesz a hidegebb.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.