Szombaton sem enyhül az időjárás, vasárnap kora délután viszont akár már 7 fok is lehet. Északkeleten azonban egész hétvégén szállingózhat a hó.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/fagy-tel-hideg-kod-pixabay.inbox800x450.jpg)
A HungaroMet előrejelzése szerint szombaton a most még a Dunántúl fölött lévő felhőzet lassanként az ország északkeleti fele fölé mozdul el, így a nap nagyobb részében az ország délnyugati felén napos időre van kilátás, ugyanakkor északkeleten délelőttől, a déli óráktól kezdődően többfelé erősen felhős vagy borult égre számíthatunk, arrafelé továbbra is előfordulhat hószállingózás.
Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül, de olykor erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos tájakon 0 és +4 fok között, míg keleten -2, -1 fok körül valószínű. Késő este -6, -1 fok valószínű.
Vasárnap általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég. Csapadék általában nem várható, de az északi, északkeleti határ közelében néhol előfordulhat hószállingózás. A szélvédett tájakon ködfoltokra is számíthatunk. A nyugati, északnyugati, majd délnyugati szél sokfelé megélénkül, az északi országrészben helyenként megerősödik. Kora délután 1 és 7 fok között alakul a hőmérséklet.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.