Már korábban is írtunk arról, hogy a hét közepén brutális mennyiségű csapadék érkezik, most pedig már a riasztást is kiadták a meteorológusok az eső miatt. Ma a Dunántúl északi és középső részein várható nagyobb mennyiségű csapadék.
A HungaroMet előrejelzése szerint többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északnyugat felől egyre többfelé, elsősorban az ország északnyugati felében számíthatunk esőre, záporra, a Dél-Dunántúlon délután az ég is megdörrenhet. Elsősorban a Dunántúl északi és középső részein várható nagyobb mennyiségű csapadék, míg a Tiszántúlon és a déli tájakon estig maradhatnak szárazabb területek.
Az élénk délkeleti szelet időnként erős széllökések kísérhetik, késő délutántól északnyugatira fordul az áramlás. A maximum-hőmérséklet általában 13 és 19 fok között valószínű, de a tartósan csapadékos tájakon ennél hidegebb, míg délen ennél pár fokkal melegebb lesz.
Kiadták a riasztást az eső miatt
Hivatkozás másolásaSzerdán a Dunántúl északi felében a 24 óra alatt lehulló csapadék mennyisége nagy területen 20 mm fölött alakul, kisebb körzetekben a jelentősen meghaladhatja a 30 mm-t is. Szerdán délután a Dunántúl déli felében az intenzívebb csapadékgócokban villámtevékenység előfordulhat.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Robbant a bomba Heves megyében, Lázár János is beszállt Tízmillió forintba került, hogy Heves vármegyében legyen zenélő út, ám a lakók már nem bírják tovább, hogy egyfolytában a Nélküled című szám szól a közelben. Most aláírásgyűjtéssel akarják elérni, hogy beszüntessék a zenélést, de beérnék egy zajvédő fallal is. Lázár János is beszállt a vitába és azt mondta: ha a helyiek nem akarják, akkor nem zenél tovább az út.
- Itt vannak a részletek: Orbán Viktornál is jóval többet keres a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője Kiderült, mennyit keresnek a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezérkarának tagjai. Mint ismert, Orbán Viktor a júliustól érvényes emelés óta havi bruttó 4,77 millió forintot kap, most pedig kiderült, hogy a hivatal elnöke még ennél is több pénzt vihet haza.
- Mi a fene történik az M7-esen? Erre nem voltunk felkészülve Újabb lezárásra kell számítani az M7-esen, nem lsz könnyű közlekedni az autópályán a következő időszakban.
- Hatalmas bejelentést tett az OTP, félmillió forintot lehet most nyerni Az OTP Bank bejelentette, hogy újra indult az OTP Class pályázat, amelyre általános és középiskolai osztályok jelentkezhetnek. A szakmai zsűri osztályonként félmillió forint támogatást ítél meg négy osztálynak, mellyel közelebb kerülhetnek céljaik megvalósításához. A hitelintézet közösségépítés, valamint iskolai környezet fejlesztés kategóriában várja a nevezéseket.