Olyan hideg lesz hamarosan, amilyen rég volt Magyarországon.
Az elmúlt hetekben sorra dőltek meg a melegrekordok, és talán még soha nem volt olyan tavaszias az idő februárban, mint idén. Azonban, most hogy beköszöntött a meteorológiai tavasz és már sok gyümölcsfa is virágzásnak indult, a jövő hét közepétől markáns lehűlés jön hazánkba. Kisebb csapadék is várható, egyes tájakon akár hó is hullhat, csütörtöktől pedig visszatérhetnek az éjszakai fagyok - írja az Agrárszektor.
A gyümölcsfák nedvkeringése is megindult, a korai csonthéjasok már az északi országrészben is virágzás előtt állnak, délen pedig a korai fajták virágoznak. Ennek még súlyos következményei lehetnek a folytatásban egy nagyobb fagy kialakulása estén.
![](https://storage.googleapis.com/naphire/hideg-fagy-jeg.inbox800x450.jpg)
A következő napokban egyelőre, egészen keddig marad az átlagosnál jóval enyhébb, tavaszi idő. Térségünktől délre egy légörvény áramlási mezejében kezdetben többször is nedves levegő érkezik fölénk, ma napközben többfelé eső várható.
A jövő hét elején várhatóan egy anticiklon alakul ki Skandinávia fölött, mely északkeletire fordítja fölöttünk az áramlás irányát. Ez pedig markáns lehűlést jelent hazánkban szerdától. Kisebb csapadék is várható, akár már hó is hullhat, csütörtöktől pedig megjelennek majd az éjszakai fagyok.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Dráma a Duna-parton: szabadnapos rendőr mentette meg egy férfi életét A 60 év körüli férfi munka közben lett rosszul egy Duna-parti kempingben még szerda délután.
- Újabb szörnyű tragédia történt Magyarországon A férfi életét már nem lehetett megmenteni.
- Borzalmas autóbaleset történt Parádnál, mentőhelikopter landolt a 24-es főúton Egy ember életét vesztette a balesetben.
- Van minek örülni péntek este: ennyit ér most a pénzünk Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.