Hullámzó frontrendszer éri el Magyarországot, a meteorológusok kiadták a riasztást.

Úgy tűnik, visszavonhatatlanul megérkezett az ősz, azonban szerencsére még nem kell a legrosszabbra gondolni: Németh Lajos meteorológus már elárulta, hogy bár szombaton és vasárnap lesz majd "egy kicsi zavar" az időjárásban egy erőteljesebb front miatt, de csendes, nyugodtabb arcát mutatja az időjárás egészen október 10-ig.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy ma nyugat felől fátyolfelhők, estétől pedig vastagabb felhőtömbök is érkeznek. Most azonban az Országos Meteorológiai Szolgálat megkongatta a vészharangot: hullámzó frontrendszer éri el ugyanis Magyarországot - írja az MTI.
Késő délután, estefelé előbb a Dunántúl északnyugati felén, éjjel pedig már a középső tájakon is kialakulhatnak zivatarok, amelyeket viharos, óránkénti 60-80 kilométeres széllökések, jégeső és felhőszakadás kísérhet. Egy-egy heves zivatar is lehet óránkénti 80 kilométer feletti szélrohammal és nagyobb méretű jéggel.
Az OMSZ hat vármegyére citromsárga figyelmeztetést adott ki villámlás, szélerősödés, jégeső miatt.

Szombaton elsősorban a Dunától keletre és a Dunántúl délkeleti részén alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez felhőszakadás, viharos széllökés és jégeső társulhat. Heves zivatar is kialakulhat, amelyet károkozó, óránkénti 90 kilométer feletti szélroham és nagyméretű jég kísérhet.
Kapcsolódó cikkek
- Bevált az Orbán-kormány kampánya, a magyarok többsége ellenzi Ukrajna EU-csatlakozását Hónapról hónapra erősödik Ukrajna uniós csatlakozás ügyében a magyarok elutasítottsága.
- Bejelentést tett a MÁV, ennek rengeteg utas örülni fog Rengetegen vártak már erre a hírre.
- Brutális tűz ütött ki a budai Várban, lezárták a Dísz teret, sűrű fekete füst borít mindent Fotó is készült a tűzről.
- Megdöbbentő videó: Kígyózó sorokban próbálnak időpontért könyörögni a pesterzsébeti betegek Havonta egyszer 10 percig lehet időpontot kérni a pesterzsébeti reumatológiára.