Hirdetés

Hosszú Katinkának nagy tervei vannak

Garai Kitti portré Garai Kitti

Hosszú Katinka már egy ideje az Egyesült Államokban tartózkodik, ahol az elmúlt napokban több helyszínen is bemutatták az életéről szóló dokumentumfilmet. A háromszoros olimpiai bajnok elmondta, hogy a floridai Fort Lauderdale-ben abba az uszodába is ellátogatott, ahol edzőtáborok során számos alkalommal úszott, és most, a várandóssága alatt is edzett már ott. 

Az úszónő azt mondta, hogy bár a várandóssága miatt más a sporthoz való hozzáállása, nem vesz búcsút az élsporttól. Mint mondta, a határok feszegetése helyett most próbál kényelmesen edzeni, vigyázni magára.

A háromszoros olimpiai bajnok ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a floridai uszodában tett látogatás sem a "nosztalgia" jegyében telt, mert vannak tervei a jövőre nézve.

Hosszú Katinka arról is beszámolt, hogy az Egyesült Államokban tett utazás volt az utolsó hosszabb útja a szülés előtt, ugyanis most az a legfontosabb, hogy ő és a baba is egészséges legyen. Hozzátette, hogy emellett próbál formában maradni.

"Nagyon szeretek úszni, sportolni, és vannak céljaim a jövőre is, úgyhogy azt is kíváncsian várom, hogyan fog átalakulni az életem, hogy a baba mellett hogyan fogok tudni edzeni" - mondta az MTI-nek Hosszú.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés