Zivatarra csak nyugaton és északkeleten van esély, de a hőség miatt az egész országra kiadták a figyelmeztetést.
Pénteken napos időre számíthatunk döntően kevés gomoly- és fátyolfelhővel, legfeljebb nyugaton, illetve északkeleten alakulhat ki néhány helyen zápor, esetleg zivatar - áll a HungaroMet előrejelzésében.
Az északkeleti, keleti szél az ország keleti, délkeleti felén megélénkül, de a zivatarokat erős, viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között várható.
Az egész országra kiadták a riasztást
Hivatkozás másolásaA veszélyjelzésben azt írták, pénteken a Dunántúl nyugati felén, harmadán kialakulhat néhány zivatar (illetve északkeleten is elvétve megdörrenhet az ég). Erősebb góc esetén intenzív csapadék (~10-20 mm), kisebb mérető jég (<1-2 cm), illetve átmeneti viharos (~65-75 km/h) széllökések előfordulhatnak.
A hőség miatt pedig az egész országra kiadták a figyelmeztést a meteorológusok.
Milyen idő lesz a hétvégén?
Hivatkozás másolásaMint azt a naphire.hu is megírta, a hétvégén is folytatódik a brutális kánikula. A meteorológusok előrejelzése szerint jellemzően napos, meleg idővel búcsúzik az augusztus, zápor, zivatar legfeljebb pénteken alakulhat ki. Napközben 32-36 Celsius-fok között várható a csúcshőmérséklet, hajnalban 17-22 fok várható.
Lehűlésnek nyoma sincs
Hivatkozás másolásaLapunk arról is beszámolt, hogy hiába várjuk az őszt, a térségünket kitöltő, forró levegő még szeptember első napjaiban is velünk marad. Lehűlés, őszies fordulat egyelőre nem is látszik.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Váratlan közleményt adott ki a Magyar Posta, a nyugdíjakról van szó A Magyar Posta számára a lakosság kiszolgálása kiemelt fontosságú, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyugdíjak és a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is - közölte a Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel.
- Újabb pofont kaptak a tanárok, rengeteg pedagógusnak tartozik több tankerületi központ Bruttó 120 ezr forint iskolakezdési támogatás járna a tanároknak, azonban többen még nem kapták meg ezt az összeget.
- Megérkezett a legfrissebb előrejelzés, visszatér a nyári meleg? Sok napsütésre számíthatunk pénteken is, aminek az esős napok után valószínűleg sokan fognak örülni.
- Borzalmas tragédia Budapest közelében, iszonyú kínhalált halt egy 60 éves férfi Nem figyelt egy sofőr, halálra gázolt egy biciklist.