A Magyar Gumiabroncs Szövetség figyelmeztetést küldött az autósoknak. Mint írják, a nagy hőség nemcsak az ember szervezetét viseli meg, hanem a járművünket is.

Egy forró nyári napon a hőmérő bőven 30 °C fölé is emelkedhet - ám a járművek és a gumiabroncsok álló helyzetben könnyen megbirkóznak még ezzel a hőmérséklettel is. Ezért nem érdemes a gumiabroncsokat kartonpapírral vagy ponyvával letakarni. Ezzel együtt, ha valami szokatlant érzékelünk, a jármű erősen húz balra vagy jobbra, vagy ha menet közben megváltozott zajokat hallunk az abroncsok felől, mindenképpen állítsuk meg a gépkocsit, ellenőrizzük a gumiabroncsok állapotát, és mérjük meg az azokban lévő nyomást - áll a közleményben.
Felhívták arra is a figyelmet, hogy időről-időre egyébként sem árt ellenőrizni a kerekek állapotát, ajánlásuk szerint legalább havonta egyszer kellene - közölte az MTI.
Kapcsolódó cikkek
- Nagy változás lépett életbe a Facebookon és a Messengeren Mark Zuckerbergék bejelentették, hogy a Facebookon és a Messengeren nagy változást vezettek be.
- Foggal-körömmel harcolnak azért, hogy a gyerekek ne telefonozzanak az iskolában Egy régóta a telekommunikációs szektorban tevékenykedő vezérigazgató arra szólította fel olyan hálózatóriásokat, mint a Verizon és a Telekom, hogy támogassák a szövetségi és állami szinten egyre erősödő törekvést a mobiltelefon-használat korlátozására az iskolákban.
- Így mentheti meg az életünket Beyoncé és Taylor Swift A két énekesnő dalai több szempontból is jót tesznek az ember szívének.
- Súlyos incidens: megtámadták Budapesten David Pressmant Fotó is készült a támadásról.