A magyar turisták a horvátországi Vir szigetén kagylót gyűjtöttek, amikor a helyi állatorvosi intézet munkatársai rendőröket hívtak rájuk.
A morski.hr beszámolója szerint a nyaralók ritka, veszélyeztetett és védett nagy sonkakagylókat szedtek ki a vízből - szúrta ki a Blikk. Mint írták, az intézet egy, a helyszínen búvárkodó kollégája küldte el a fotókat a fővárosba egy kollégájának azzal a szöveggel, hogy "magyarok nagy sonkakagylókat vesznek ki a vízből”. A zágrábi munkatárs pedig azonnal értesítette a helyszínhez közeli zadari rendőrséget, nem sokkal később pedig meg is jelentek az egyenruhások a helyszínen.
Eközben a helyszínen lévő munkatárs figyelmeztette a magyarokat, hogy ez a kagyló annyira ritka, hogy az Adriai-tengerben már csupán 26 példány található belőle. A cikk szerint a turistákak sokkolta ez az információi, és nem tudták, hogy a bolygatásukkal veszélybe sodorhatják a kagylók életét, sőt, azt sem, hogyan kell megállapítani a nagy sonkakagylók esetében, hogy életben van-e az adott példány.
A telefonhívástól számítva húsz percen belül a helyszínen voltak a hatóságok, mivel a helyi természetvédelmi törvény is szigorúan tiltja nemhogy az élő, de még az elhalt nagy sonkakagylók tokjainak gyűjtését is.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális porvihar pusztított ebben a városban, hárman meghaltak Sérültjei is vannak a porviharnak.
- Biden most éppen zászlórúdba botlott, de ez csak a kezdet volt Az amerikai elnök nyilvános szerepléseiben mindig benne van a bakizás lehetősége, de legutóbb önmagához képest is sűrű sorozatot mutatott be.
- Újabb tinédzsereket ölt meg a gyilkos őrület Két fiatal vesztette életét a balesetben.
- Durva hibát vétettek Putyinék, ez mindent megváltoztat Több mint másfél éve zajlik az orosz-ukrán háború a szomszédban, és napról napra új információk derülnek ki a katonai konfliktusról.