Horrorisztikus, ami Nyírteleken történt: különös kegyetlenséggel bántalmazta feleségét egy férfi
A nő közvetlen életveszélyben volt.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást Sz. D. 29 éves nyírteleki lakos ellen, aki a feleségére támadt és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő közvetlen életveszélyben volt.
Az eset még tavaly szeptember végén történt, akkor egy férfi tett bejelentést a rendőrségre, miszerint a szomszédjában élő férfi felesége vérző sérülésekkel kért tőle menedéket és segítséget, mert a férje megütötte, és több esetben egy késsel megszúrta. A bántalmazott nőnek sikerült a házból kimenekülnie, de másfél éves gyermeküket már nem tudta magával vinni. A rendőrség emberölés kísérlete bűntett elkövetés emiatt folytatott eljárást az ügyben, nemrég pedig átadták az iratokat a vádemelési javaslattal együtt az illetékes ügyészségnek.
Ebből kiderült, hogy a hatóságok a segélyhívásra azonnal reagáltak, néhány perc alatt kiérkeztek a helyszínre, ahol a a sebesült nőt a mentők kiérkezéséig elsősegélyben részesítették. A fiatal nő mielőtt eszméletét vesztette, még annyit el tudott mondani a rendőröknek, hogy a férje a közös gyermeküket bezárta egy szobába, őt bántalmazta, több esetben megszúrta, miközben azt kiabálta, hogy mindenkit megkésel, aki be mer menni a házba és önmagával is végezni fog - olvasható a police.hu oldalon.

A rendőrök közben riasztották a Terrorelhárítási Központ (TEK) embereit is. A TEK főigazgatója telefonon felvette a kapcsolatot a helyszíni parancsnokkal, és személyesen irányította, instruálta a helyszínen intézkedő rendőri egységeket a felfegyverkezett férfi mielőbbi elfogása, és a gyermek sérülésmentes biztonságba helyezése érdekében.
A nyíregyházi rendőrök a kapott instrukciókat figyelembe véve behatoltak a lakóházba, ahol a gyerekszobába bezárva sértetlenül megtalálták a gyermeket és biztonságba helyezték. Az apára egy másik szobában találtak rá eszméletlen állapotban, ami láthatóan az önmagának okozott sérülések miatt következett be.
A mentők a két sérültet kórházba vitték, a gyermeket a helyszínen megvizsgálták, és megállapították, hogy sérülést nem szenvedett így átadták a hozzátartozóknak.
A nyomozók Sz. D.-t emberölés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt, és a büntetőeljárás alatt mindvégig fenntartott. Az eljáró hatóság a bűncselekmény minősítését az eljárásban különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete bűntettre módosította.
„Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”
Kapcsolódó cikkek
- (18+) Horrorisztikus dolgot művelt egy férfi, hogy évekig felvehesse halott anyja nyugdíját Hat évig az édesanyja holttestével együtt élt egy brit férfi.
- Kitört a pánik, lövöldözés volt egy utasokkal teli buszon Egy utas és a buszsofőr vitatkozott össze, ami végül lövöldözésig fajult.
- Friss hírek érkeztek a szegedi gyilkosságról: három gyanúsítottat hallgatak ki A nyomozók szakértők bevonásával vizsgálják a történteket.
- Legyenek résen! ATM-es csalók járják a fővárost, már több embert megkárosítottak Az elkövetők a VII. kerületi ATM-ek környékén szólították le áldozataikat, hogy "segítsenek" a pénzfelvételnél.