Szeptember elején az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) közölte, hogy Magyarországon is megjelent az ázsiai lódarázs. Az elsőt a Szigetközben észlelték, és bár ez a lódarázs az emberekre nem veszélyes, de a méhekre vadászik.
Az OMME mosonmagyaróvári szervezetének vezetője, Varga Tamás Imre a Telexnek elmondta, várható volt az ázsai lódarázs megjelenése, de azt gondolták, hogy ez csak 3-5 év múlva következik be, és addigra valamilyen megoldást találnak a rovar elleni védekezésben. "A franciák és a spanyol méhészek sokat szenvedtek vele. Abban reménykedünk, hogy itt, a Szigetközben csak egy fészkük lehet, és ha azt elpusztítjuk, időt nyerhetünk, gátolhatjuk a gyors terjeszkedést. Ugyanis ha az anyák tavasszal saját fészket építenek, akkor jövőre jóval több ázsiai lódarázs lehet a környéken” – magyarázta Varga Tamás Imre.
A lódarazsak befogására a leghatékonyabb eszköznek a teniszütő bizonyult, most is ezt használták a szakemberek: több példányt agyonütöttek vele, de volt, amelyiket élve kapták el úgy, hogy előbb leszorították őket, majd befogták.
Vas Zoltán biológus, a Magyar Természettudományi Múzeum főmuzeológusa szerint az ázsiai lódarazsat 2004-ben hurcolták be Franciaországba, azóta folyamatosan terjeszkedik Európában. Évről évre közeledett Magyarország felé. Pánikra azonban nincs okunk, ugyanis ez a faj valamivel kisebb termetű (2,5–3 centiméter), mint a nálunk élő európai lódarázs, és nem agresszívabb, mint az őshonos társas darázsfajaink.
Lakossági, közegészségügyi szempontból lényegi különbséget nem fog okozni, viszont a méhekre nagy veszélyt jelent.
Ami most a legfontosabb, hogy megtalálják az ázsiai lódarázs fészkét a Győr-Moson-Sopron megyei Kimlénél. Ebben segítenének a környékbeli méhészek, de ez nehéz feladat, mert a folyók, a nádasok és az ártéri erdők is nehezítik a beazonosítást. Emiatt külföldi mintát követve abban gondolkodnak, hogy egy élve elfogott példányra rovarjelölő csipet tesznek, majd a jelet követve találnák meg a fészket.
Kapcsolódó cikkek
- Szomorú tragédia történt Magyarországon Egy ember életét már nem lehetett megmenteni.
- Rendkívüli hír: azonnal evakuálni kellett a Margitszigeti Kisállatkert lakóit Az árvízveszély miatt szerdán délelőtt biztonságba helyezték a Margitszigeti Kisállatkert 110 állatát - tájékoztatta a Fővárosi Állat- és Növénykert szerdán az MTI-t.
- Drámai órák a Dunakanyarban: megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben Megfeszített munka folyik az árvízi védekezésben a Dunakanyarban - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán az M1 aktuális csatornán.
- Friss hír jött a forintról: nézze, mit mutat az árfolyam! Szerdán alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest.