Hirdetés

Horror az autópályán, 15 méteres szakadék nyílt a csúcsforgalomban

Morvay Péter portré Morvay Péter

Egyik pillanatról a másikra hatalmas víznyelő nyílt egy autópályán Tel-Avivban. Csodával határos módon senki nem sérült meg.

Az egyik legforgalmasabb izraeli autópályán a hétvégi csúcsforgalomban hirtelen egy 15 méteres mély szakadék nyílt meg a külső sávban.

A hatóságok perceken belül lezárták a sztrádát. A víznyelő mérete olyan nagy volt, hogy több autó is nyomtalanul eltűnhetett volna benne, ám nagy szerencsére sikerült mindenkinek időben kikerülni.

Az autópályát és a mellette vezető vasútvonalat is lezárták, hogy megvizsgálják mennyire stabil a szakadék környezete.

A váratlanul megnyíló szakadékok nem ismeretlenek Izraelben. 

Mint arról beszámoltunk, a nyáron egy magánház medencéje szakadt be, miközben családi napot tartottak. Ott sajnos áldozat is volt, miután egy férfit a hirtelen örvénylő víz magával ragadt és már csak holtan tudták kiemelni.

Tavaly pedig az egyik legnagyobb jeruzsálemi kórház parkolója alatt omlott be a föld. A drámai pillanatokat a térfigyelő kamera is megörökítette, amint három autó is a mélybe zuhant.

Bármilyen hihetetlen, ebben a balestben nem sérül meg senki.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés