Nagy a baj a Honvédkórházban, ahol sok orvos és ápoló az év eleje óta a bérének csak egy részét kapta meg. A helyzet azóta sem oldódott meg, még mindig sokan kevesebb fizetést kapnak, mint amennyi szerintük a havi fizetésük lenne. Ráadásul más problémák is adódtak a pénzekkel.
Az ATV Híradó beszámolóka szerint az intézményben háromezren dolgoznak és csaknem mindenki érintett. A Magyar Orvosok Szakszervezetének helyi csoportvezetője például kiemelte, hogy a januári átszervezés nagyjából 40 ezer forintot vett ki a dolgozók zsebéből, most viszont egyéb juttatások késnek.

Eközben a Független Egészségügyi Szakszervezet úgy véli, hogy az egyes illetmények szerepe is rendkívül fontos, de ezekkel szemben az alapbér-emelés lenne a legjobb megoldás.
A beszámolók szerint a jelenség nem egyedi. A megkérdezett egészségügyi szakértő szerint számos hasonló eset történt már korábban is, aminek szerinte többféle oka lehet, mint például a kórházak eladósodottsága.
Kiderült közben az is, hogy a Honvédkórház februárról márciusra 82 millióról 685 millióra növelte az adósságát.
Kapcsolódó cikkek
- Rendkívüli figyelmeztetést adott ki a rendőrség, ez Önt is érintheti A tömegrendezvények veszélyeire hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
- „Oszt jónapot!” 20 legendás/fejethetetlen/botrányos idézet a 60 éves Orbán Viktortól Ma ünnepli 60. születésnapját Orbán Viktor miniszerelnök, aki ebből a hat évtizedből közel 17 évet kormányfőként töltött.
- Borzalmas tragédia történt Debrecenben Az eset körülményei egyelőre nem ismertek.
- Fellélegezhet a forint, estére összeszedte magát a magyar fizetőeszköz A dollár kivételével erősödött szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.