Újabb súlyos tömegbalesetet okozott a homokvihar. Ezúttal az Egyesült Államokban, Illinois államban egy forgalmas autópályán rohant egymásba több tucat autó.
Az állami rendőrség tájékoztatása szerint legkevesebb 40-60 személyautó szaladt egymásba. A tömegbalesetben két kisteherautó kigyulladt az állam fővárosa, Springfield közelében. Ryan Starrick kapitány több halálos áldozatot említett az első közleményében és azt mondta, hogy több mint 30 embert vittek kórházba - írja az atv.hu.
Illinois állam közlekedési minisztériuma azt közölte, hogy a forgalmas, államokat összekötő I-55-ös autópályát lezárták a sorozatos karambolok miatt, amelyeket a látótávolságot nagymértékben korlátozó homokvihar okozott.
Kapcsolódó cikkek
- Megütött egy rendőrt a Fidesz-székháznál, elítélték a tüntetőt A május 19-i diáktüntetés után azok között volt, akik testükkel tolták a rendőrsorfalat, de aztán ráadásul ököllel ütött az egyik egyenruhás fejére.
- (18+) Szörnyűség történt Várhosszúrétnél, holttestet találtak egy turistaösvényen Egy idős férfi az áldozat.
- Ha a drogos énekesnő úgy dönt, nem lesz büntethető? Mentőket és rendőröket riasztottak tavaly október 27-én egy XIII. Kerületi lakáshoz, sajtóhírek szerint egy ismert magyar énekesnőt kábultan, vágásokkal a karján vittek kórházba. Az ügy azóta is lázban tartja az országot. A Naphire.hu nemrég elsőként írta meg, a fiatal híresség vonatkozásában az ügyészséghez kerültek a nyomozati iratok, míg a négy, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottal szemben továbbra is a rendőrök nyomoznak. Lapunk az ügyészségtől most úgy értesült, a nő esetében az ügyészi döntés folyamatban van. Egy, az ügyben független ügyvéd megkeresésünkre pedig azt is elárulta, hiába járhat börtön is akár kábítószer-birtoklás miatt, az énekesnőnek a saját kezében van a sorsa. Ha bíróság elé állítják, akkor is.
- (+18) Kisfiúkat kényszerített mocskos dolgokra, és egy apácát is szexre hívott a Pest vármegyei férfi Gyermekotthonban nevelkedő fiúkat csalt lakásába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel honorálta szexuális igényeinek kielégítését egy 43 éves férfi.