A hírek szerint a nő természetes halált halhatott, de az igazság majd csak a boncolás után fog kiderülni.
A Metropol arról számolt be, hogy a vihar után egy pesterzsébeti ház lakója kárenyhítés céljából felmászott a tetőre, majd szörnyű látvány tárult elé, ugyanis egy bokor alatt heverő holttestet pillantott meg. Azonnal értesítette a mentőket, de a szomszédasszony életét már nem lehetett megmenteni.

A helyszínre riasztott mentők szerint a 40 év körüli nő természetes halált halt, de a pontos okot majd a boncolás után tudják megállapítani. Egy környékbeli a lapnak azt nyilatkozta, hogy nem ismerték közelebbről a nőt, de gyakran látták, amikor a kutyáit sétáltatta.
Elmondása szerint az áldozat évek óta bérelte a pesterzsébeti házat, amelynek a kertjében meghalt. Az ingatlanban két kutyájával élt. A szomszédok értesítették a ház tulajdonosát, és amíg nem rendeződik a két eb sorsa, addig közösen gondoskodnak róla a szomszédok és a tulajdonos.
Kapcsolódó cikkek
- Megjött a piros riasztás: semmiképp ne induljon útnak, se autóval, se gyalog! A legmagasabb, harmadfokú, piros riasztást adta ki ónos eső miatt Baranya, Bács-Kiskun és Tolna vármegye hét járására az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap hajnalban.
- Az éjjel jött a hír: katasztrófát okozott a pokoli idő az M30-ason, teljes szélességében lezárták az autópályát, A rendkívüli időjárás miatt elcsúszott a rézsű és elmozdult az autópálya fölött elhelyezkedő VJT (változtatható jelzéstartalmú tábla) is az M30-ason. Azonnal lezárták az autópályát.
- Legyen nagyon óvatos, maradjon otthon ma, ha ezeken a területeken lakik! Megjött a figyelmeztetés, legyen óvatos!
- A Fidesz felkarolja Karsai Dániel ügyét? Kósa Lajos nemcsak a gyógyíthatatlan betegséggel küzdő ügyvéddel, hanem annak sorstársaival is találkozik.