K. Zoltán és társai (P. Szilvia és Sz. Vivien) az ügyészség szerint ismerősi körükből közvetítettek külföldre és belföldre is modelleket hoszteszmunkára, ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy a lányok szexet is vállaltak, amivel 300 ezer és 2 millió forint közötti összeget lehetett hetente keresni. A második tárgyalási napon Hódi Pamela is vallomást tett a Blikk cikke szerint.

A lap azt írja, hogy a vádlottak többek között Dubajba, Abu-Dzabiba, Mexikóba, Párizsba, Londonba, valamint több belföldi városba is közvetítettek vádlottakat. Mint írták, azok a lányok, akik a szexuális szolgáltatásba nem mentek bele, ők is 600 dollárt ( nagyjából 200 ezer forint) körüli napidíjat kaptak. Emellett a lányok kaphattak költőpénzt, illetve az utazásért és a szállásért sem kellett fizetniük. Ha egy buli elmaradt, mert ez is előfordult, akkor a lányok a hotelben maradtak.
Kedden két hölgy meghallgatásával zárult a tárgyalási nap, ma, csütörtökön pedig kis döccenőkkel folytatódott a tanúk meghallgatása. A bíróságon reggel 9 órakor kezdődött a tárgyalás. Az első két tanúnak távmeghallgatáson keresztül kellett volna megjelennie, de nem tették, így a tárgyalás időbeosztása máris megcsúszott miattuk. Az ügymenet tízkor folytatódott volna egy harmadik tanúval, aki szintén távmeghallgatásban kellett volna hogy megjelenjen, de ő sem csatlakozott.
Kedden két hölgy meghallgatásával zárult a tárgyalási nap, csütörtökön pedig folytatódott a tanúk meghallgatása. A bíróságon reggel 9 órakor kezdődött a tárgyalás. Az első két tanúnak távmeghallgatáson keresztül kellett volna megjelennie, de nem tették, így a tárgyalás időbeosztása máris megcsúszott miattuk. Az ügymenet tízkor folytatódott volna egy harmadik tanúval, aki szintén távmeghallgatásban kellett volna hogy megjelenjen, de ő sem csatlakozott.
Fél 11 előtt azonban mégis bejelentkezett egy tanú, valami problémája akadhatott a nettel. A lány nem tartotta fenn vallomását a bírói kérdésre, ezért majd ősszel lesz lehetősége új vallomást tenni. Délelőtt 11 óra előtt nem sokkal megjelent a szintén tanúként beidézett Hódi Pamela. Személyesen jelent meg a bíróságon, ügyvédje kíséretében.
Kapcsolódó cikkek
- Megütött egy rendőrt a Fidesz-székháznál, elítélték a tüntetőt A május 19-i diáktüntetés után azok között volt, akik testükkel tolták a rendőrsorfalat, de aztán ráadásul ököllel ütött az egyik egyenruhás fejére.
- (18+) Szörnyűség történt Várhosszúrétnél, holttestet találtak egy turistaösvényen Egy idős férfi az áldozat.
- Ha a drogos énekesnő úgy dönt, nem lesz büntethető? Mentőket és rendőröket riasztottak tavaly október 27-én egy XIII. Kerületi lakáshoz, sajtóhírek szerint egy ismert magyar énekesnőt kábultan, vágásokkal a karján vittek kórházba. Az ügy azóta is lázban tartja az országot. A Naphire.hu nemrég elsőként írta meg, a fiatal híresség vonatkozásában az ügyészséghez kerültek a nyomozati iratok, míg a négy, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítottal szemben továbbra is a rendőrök nyomoznak. Lapunk az ügyészségtől most úgy értesült, a nő esetében az ügyészi döntés folyamatban van. Egy, az ügyben független ügyvéd megkeresésünkre pedig azt is elárulta, hiába járhat börtön is akár kábítószer-birtoklás miatt, az énekesnőnek a saját kezében van a sorsa. Ha bíróság elé állítják, akkor is.
- (+18) Kisfiúkat kényszerített mocskos dolgokra, és egy apácát is szexre hívott a Pest vármegyei férfi Gyermekotthonban nevelkedő fiúkat csalt lakásába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel honorálta szexuális igényeinek kielégítését egy 43 éves férfi.