Szűkült a sörválaszték, ez nem tetszett a GVH-nak.
A sörválaszték szűkítése miatt 15 millió forintra bírságolta meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-t, egyben kötelezte megfelelési program kialakítására - közölte a hatóság az MTI-vel.
A GVH iránymutató vizsgálata feltárta, hogy a Heineken a törvényi tilalom ellenére szinte kizárólagosságot eredményező beszállítói együttműködést alakított ki egy fővárosi vendéglátóhellyel. A holland tulajdonú sörgyártó cég ezt olyan feltételekkel alakította ki, amely a másik felet arra ösztönözte, hogy szinte teljes egészében a Heinekentől szerezze be a sörkészletét. Ezzel a lépéssel a vállalkozások megsértették az új kereskedelmi szabályozás előírásait, mivel leszűkítették a fogyasztók választási lehetőségeit, és gátolták más sörgyártók érvényesülését.
A GVH Versenytanácsa figyelembe vette, hogy a Heineken egy korábbi mulasztására tekintettel visszaesőnek minősül, és a most vizsgált magatartással kifejezetten a kisebb piaci szereplők térnyerését elősegíteni hivatott szabályozás megkerülése volt a célja - írják a közleményben.
Mindezek figyelembevételével a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. az egyetlen vizsgált vendéglátóhely forgalma alapján 15 millió forintos bírságot kapott, a versenytanács megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását, és kötelezte a sörgyártót egy belső megfelelési program kialakítására, amely biztosítja, hogy üzleti feltételei nem ösztönzik a vendéglátóhelyeket a jogszabályi küszöbök átlépésére.
Az ügyben érintett vendéglátóhelyet üzemeltető Woda Bt.-t a jogsértésben betöltött csekélyebb szerepére tekintettel a hatóság figyelmeztetésben részesítette bírság kiszabása helyett, és arra kötelezte a budapesti kisvállalkozást, hogy alakítson ki a versenyjogi előírásoknak való megfelelést, és a jogsértések megelőzését biztosító belső eljárásrendet.
Kapcsolódó cikkek
- Családon belüli erőszak miatt őrizetben a Pick Szeged egykori kézilabdázója A bosznia-hercegovinai Ljubuškiban őrizetbe vették Denis Buntićot, a horvát kézilabda-válogatott és a Pick Szeged korábbi játékosát.
- Lövések Óbudán, nyakon és hasba lőttek két embert Kukásokra támadtak rá fegyverrel Budapesten.
- Zombiapokalipszis San Franciscóban, már a csecsemők is droghoz jutnak A kaliforniai városban augusztusban rekordot döntött a kábítószer-túladagolásos halálesetek száma, az áldozatok között csecsemő is van.
- Állatkert, kaszinó, uszoda is működött a börtönben, ahol a drogkartell adta az őröket Teljesen átvette egy befolyásos venezuelai drogkartell az ország egyik legnagyobb börtönének az irányítását. A létesítmény egy wellness központ és szórakoztatópark szolgáltatásait nyújtotta.