10-12 centiméteres a hó több magyar településen is.
Megérkezett az első komoly havazás Magyarországra: az Időkép beszámolója szerint Szentgotthárdon már 10, Kaposváron 12 centi hó hullott eddig. Olvasónk beszámolója szerint Somogy vármegyében jelenleg is szakad a hó.
Mint azt a naphire.hu is megírta, ma extrém havazás várható Magyarországon. Az előrejelzések szerint többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, északkeleten vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró. A nyugati országrészben havazás, havas eső valószínű, kelet felé haladva egyre inkább eső lesz a jellemző. Utóbbi helyen a hegyek kivételével csak késő délután, este változik a halmazállapot.
A Tiszántúlra csak szerda délután, az északkeleti harmadba késő este érkezik meg a csapadék. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában -1 és +4 fok között alakul, a Tiszántúlon ennél néhány fokkal melegebb is lehet.
Azt is megírtuk, hogy éjfélig az említett tájakon nagy területen alakulhat ki 5 cm-t meghaladó vastagságú (~5-15 cm-es) vizes, tapadó hóréteg. A legfrissebb számítások alapján 20 cm körüli, illetve azt meghaladó friss hótakaróra szerda éjfélig a Bakony, Vértes és a Gerecse 200-300 m feletti részein van nagyobb esély.
Elindult a Naphire.hu YouTube-csatornája, iratkozzon fel a legfrissebb videóinkért!
Kapcsolódó cikkek
- Újabb csapás a magyar autósoknak: jön az újabb drágulás a benzinkutakon Ha jót akar magának, tankoljon még ma, ugyanis holnaptól megint drágulni fog a benzin.
- Nagyon rossz híreket kaptunk a forintról: ennyibe kerül most az euró Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
- Brutális fordulat áll be az időjárásban: jön a fagy Kedden ugyan elszórtan előfordulhat eső, zápor, de alapvetően csendes, őszi idő várható a jövő héten több-kevesebb napsütéssel és 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel. A szél többfelé élénk, olykor erős lesz, és a hét második felében a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken fagypont köré is hűlhet a levegő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
- Orbán Viktor hatalmas bejelentést tett, ez minden magyar embert érint Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági programot hirdetett a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésén vasárnap Esztergomban. A Magyar Nemzet értesülései szerint a gazdasági akcióprogram része a megfizethető lakhatás, az egymilliós jövedelem, a munkáshitel és tőkejuttatás a magyar kisvállalkozásoknak.