A két szomszéd a vita hevében majdnem egymásnak esett.
Komoly feszültséget okozott egy fűnyíró két szomszéd között az ausztráliai Sydneyben. A veszekedést az okozta, hogy a fűnyíró a szomszéd szerint túl hangos volt. Végül a vita elfajult, és a szomszéd már azzal fenyegetőzött, hogy kihívja a rendőrséget. A döbbenetes esetről videófelvétel is készült.
Már két órája vágta a füvet a férfi, amikor a szomszédja megkérte, hogy fejezze végre be, mert egész reggel fájt a feje a hangzavartól. Erre azonban a férfi azt mondta, hogy még pár óra szükséges neki, hogy végezzen a gyeppel. Ekkor közölte vele a szomszéd, hogy 15 percet kap, és ha még mindig nyírja a füvet, akkor kihívja a rendőröket.
A kertészkedő férfi azonban közölte a szomszédjával, hogy joga van a fűnyíráshoz, mivel a szabályok szerint hétfőtől szombatig reggel 7 és este 8 óra között ez megengedett - írja a Szeretlek Magyarország. Majd közölte az is, hogy nem érdekli, ha kihívják rá a rendőröket. Az esetről készült videót már több millióan látták a YouTube-on.
Kapcsolódó cikkek
- Íme a legdurvább helyzetek, amiket szállodai dolgozóknak kellett átélni Sokaknak a szállodák egyet jelentenek a kikapcsolódással, feltöltődéssel, de a dolgozóknak, akik kényelmünkről gondoskodnak, cseppet sincs könnyű dolga.
- Ezt nézzék: majdnem egy hetes hosszú hétvége jöhet hamarosan Ha ez igaz, nagyon jó dolgunk lesz 2024-ben.
- Több tízmillió forintba kerül megmászni a Mount Everestet Több tízmillió forintot költenek arra a hegymászók, hogy feljussanak a világ legmagasabb pontjára.
- Hét évtizede állt először ember a világ tetején 70 éve ért elsőként az Everest csúcsára az új-zélandi Edmund Hillary és nepáli társa, Tenzing Norgay.