A Hamász terroristái által túszul ejtett izraeliek családjai vasárnap arra szólították fel a kormányt, hogy adjon válaszokat szeretteikről.

A Naphire.hu szombat reggel óta folyamatosan beszámolt róla, hogy a Gázai-övezetet uraló Hamász terrorszervezet harcosai szárazföldön, a tenger felől és a levegőből is megtámadták Izraelt, amelyre legalább 5000 rakétát lőttek ki ezzel egy időben. Arról is írtunk, hogy sokkoló képek érkeztek Izraelből, ahol rengeteg a halott a Hamász támadása után.
A 12-es izraeli csatorna által közvetített sajtótájékoztatón Uri David, két elrabolt lány édesapja elmondta, hogy fél órán keresztül telefonon beszélt két lányával, mielőtt feltételezhetően elfogták őket.
"Nehéz lélegzetvételeket hallottam, majd többé nem vették fel a telefont. Azt akarom, hogy az egész világ lássa, min megyek keresztül" - mondta David.
A Ramat Gan városában tartott sajtótájékoztatón egy anya, Meirav Leshem Gonen azt mondta, hogy éppen a lányával beszélt telefonon, amikor a fegyveresek rálőttek az autóra, amelyben ült.
Gonen elmondta, hogy lánya segítségért könyörgött, amikor a fegyveresek közeledtek. Gonen további lövéseket hallott - majd a hívás véget ért.
David és Gonen azt mondták, nem tudják, hogy mi a helyzet a gyermekeikkel.
Túszokat ejtettek: A Hamász fegyveresei vasárnap azt állították, hogy több mint 100 túszt tartanak fogva Gázában, köztük magas rangú izraeli katonatiszteket.
Az izraeli hatóságok ebből annyit megerősítettek, hogy a terroristák több tucat túszt tartanak fogva Gázában, de pontos számot nem erősítettek meg – írta a CNN.
Kapcsolódó cikkek
- Brutális támadást indítottak az oroszok Ukrajna ellen Az orosz Fekete-tengeri Flotta egyik fregattja négy manöverező robotrepülőgéppel támadta Ukrajna katonai infrastruktúráját - számolt be szerdán az orosz védelmi minisztérium.
- Nem csillapodik a helyzet, elszabadult a pokol a magyar határon Több mint hétezren érkeztek Ukrajnából kedden.
- Egyre durvul a helyzet: Netanjahu bejelentette, Izrael elpusztítja a Hamászt Izrael a tűzszünet végeztével folytatni fogja a gázai háborút, hogy elpusztítsa a Hamász iszlamista terrorszervezetet - jelentette ki a Welt TV német csatornának nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
- Nagy a baj: újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról Ferenc pápa egészségi okokból lemondta részvételét az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28), amelyet a hét végén tartanak Dubajban - közölte kedden este Matteo Bruni szentszéki szóvivő, akit a Kathpress katolikus hírügynökség idézett.