Hirdetés

Gusztustalan dolgot műveltek a fehérgyarmati kórházban, és most a betegek isszák meg a levét

Szabó Bianka portré Szabó Bianka

Két főorvos lebukott, ám emiatt nagy változások jöhetnek.

Június közepén rendőrök jelentek meg a kórházban, két főorvosnál, ugyanis azok sorozatosan hálapénzt fogadhattak el a betegeiktől, ez pedig már két éve bűncselekménynek számít. A rendelőjükben állították elő a két főorvost, egyikük 71 éves, a másik 46. A gyanú szerint az idősebb 18-szor, a fiatalabb 8 alkalommal vett át pénzes borítékot. A páciensek ellen szintén eljárás indult - tudta meg az RTL.  

Azóta viszont a csatorna szerint a két orvos nem rendelhet, emiatt pedig sokan aggódnak a szakrendelések sorsa miatt, ugyanis az egyik érintett főorvos két szakrendelést is ellátott. Úgy tudni, az érintett orvosokhoz tartozott a diabetológia, a belgyógyászat és a kardiológia.

A kórház azt közölte, a belgyógyászat és a cukorbeteg-gondozás továbbra is megoldott Fehérgyarmaton, ellenben a kardiológiát két másik tagkórházuk vette át, ahová azonban nem mindenki tud egyszerűen eljutni. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés