A rendőrök eljárást indítottak a főorvos és az asszisztense ellen is.
két dolgozót felfüggesztették az állásukból, miután augusztus 30-án a Nemzeti Vádelmi Szolgálat ellenőrzést végzett.

"A két érintett személyt a megbízhatósági vizsgálat alkalmából kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés gyanúja miatt felelősségre vonták. A kórházunkban lévő főorvossal és asszisztensével közös megegyezéssel megszüntettük az alkalmazotti jogviszonyt" - áll a kórház közleményében, amiből kiderült az is, hogy az üggyel kapcsolatban az intézményben nem zajlik vizsgálat, ugyanakkor elkötelezetten küzdenek a hálapénz visszaszorításáért.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság is megerősítette a hírt, egy személlyel szemben vesztegetés, valamint vesztegetés elfogadása, míg egy másik személlyel szemben pedig vesztegetés elfogadása miatt folytatnak büntetőeljárást. Mindkét gyanúsított szabadlábon védekezik.
Kapcsolódó cikkek
- Óriási bajba került a plasztikai sebész, akinek a felesége a kezei között halt meg A nőnek műtét közben megállt a szíve. A férje ellen most vizsgálatot indítottak.
- (18+) Undorító dologra kényszerítette kisunokáját ez a magyar férfi A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint szexuálisan közeledett a fia által nevelt kiskorú sértett felé.
- Már betörni jár a Mikulás? Furcsa esetről számolt be a rendőrség Mint kiderült, nem a Télapó volt a ludas, az elkövetőt elfogták.
- Figyelem: ellepik az országot a rendőrök Bárki nagy bajba kerülhet, ha ezeket a szabályokat nem tartja be.