Nem hívott segítséget rossz egészségi állapotban lévő fiához.
Emberölés miatt jogerősen hat hónap - egy évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt az idős nőt, aki a férfi halálát okozta 2021 novemberében - írja az MTI.
A 77 éves nő és fia egy romos házban élt Baranya egyik falujában. Mindketten rendszeresen fogyasztottak alkoholt, de kettejük életvitelében e téren a férfi volt meghatározó: naponta küldte anyját italért, ha pedig a nő nem hozott, szidalmazta, néha meg is verte őt.
A rendkívül rossz egészségi állapotban lévő, de minden segítséget elutasító férfi 2021 egyik novemberi estéjén leesett a heverőről, és ittassága, valamint gyenge fizikuma miatt nem tudott önerőből felállni.
A vádlott az egyik szomszédjához fordult segítségért, aki viszont nem tudott segíteni, ezért másik szomszédhoz irányította őt, oda azonban a nő már nem ment át. Fiát megkérdezte, hívjon-e segítséget, ő viszont ezt megtiltotta, helyette elküldte anyját borért.
A vádlott nem értesítette a mentőket, nem hívott orvosi segítséget és mástól sem kért segítséget. A férfi így a fűtetlen szoba padlóján feküdt és két nap után anyja észlelte, hogy meghalt.
Kapcsolódó cikkek
- Nagyon-nagyon bekeményít a rendőrség: minden eszközt bevetnek a gyorshajtók ellen A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) minden rendelkezésére álló eszközzel fellép a gyorsulási versenyek és a gyorshajtás ellen - mondta a közlekedésrendészeti főosztály vezetője csütörtöki fővárosi sajtótájékoztatóján.
- Évekig megerőszakolta a mostohaapa a lányát, az anya nem hitt neki, meg is verte őt Jogerősen döntött a bíróság annak a házaspárnak az ügyében, akik pokollá tették a lányuk életét.
- Most jött a hír: Brutálisan meggyilkolta a feleségét és a gyerekét a sztárügyvéd Dél-Karolina államban további 27 év börtönre ítélték, a fia és felesége elleni gyilkosság miatt már kétszeres életfogytig tartó büntetését töltő Alex Murdaugh egykori sztárügyvédet kedden.
- Drogbizniszből lett verekedés Bagon, de ami ezután történt, az már filmbe illő - videó Fényes nappal támadtak állítólagos adósukra és annak várandós párjára Bagon, válaszul a rendőrök ellepték a környező utcákat, majd a házkutatás során döbbenetes dolgokra bukkantak.