Hirdetés

Halálra gázolt a vonat egy embert Vecsésen ma hajnalban

Garai Kitti portré Garai Kitti

Szombat hajnalban halálra gázolt egy embert a menetrend szerint közlekedő vonat Vecsésen, a Telepi útnál. A helyszínre a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották. Az egység segített az utasoknak a leszállásban, majd bekísérték őket az állomásra - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.

A Mávinform a közösségi oldalán a balesettel kapcsolatban közölte, hogy a Nyugati pályaudvarról 5:23-kor Nyíregyházára elindult Nyírség IC Vecsésen, a Dózsa György utcai átjáróban elütött egy gyalogost, aki a helyszínen meghalt. Hozzátették, hogy az átjáróban működött a fény- és félsorompó - írta az ATV.

Egy hét telt el az újévből, de ez már a második gázolás volt a magyar síneken

Hivatkozás másolása

Ahogy arról korábban a Naphíre is írt, január 4-én a budapesti Déli pályaudvarról Oroszlányba tartó vonat gázolt halálra egy embert Tatabányánál. Korábban a balesettel kapcsolatban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy a baleset Tatabányán az alsógallai megálló közelében történt. A vonaton utazókért egy mentesítő járat érkezett a helyszínre, a tűzoltók pedig segítséget nyújtottak a biztonságos átszállásban. 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés