Becsapódott egy orosz SZ-300-as rakéta a kelet-ukrajnai Kupjanszk város központjában található múzeumba. A rakétatámadás következtében két ember életét vesztette, legalább 10-en pedig megsebesültek, többen a romok alatt rekedtek.
Az első hírek még arról szóltak, hogy egy ember veszítette életét a keddi támadásban, azonban az ukrán katasztrófavédelem később közölte, hogy újabb holttestre bukkantak a romok eltakarítása közben. A tájékoztatás szerint két nő halt meg a rakétacsapásban, a tíz sérült közül pedig négyet kórházba szállítottak - közölte az ATV.
A támadást követően Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram-csatornáján úgy fogalmazott, hogy "Oroszország mindent megtesz azért, hogy megsemmisítse Ukrajnát".

A terrorista ország mindent megtesz azért, hogy teljesen elpusztítson minket. A történelmünket, a kultúránkat, a népünket. Barbár módszerekkel öli az ukránokat. Egyetlen pillanatra sem szabad erről elfeledkeznünk. Muszáj válaszolnunk és fogunk is
- hangsúlyozta az elnök, akinek a kabinetfőnöke később közölte, hogy az oroszok SZ-300-as rakétákat használtak a brutális támadás során.
Kapcsolódó cikkek
- Provokáció a temetőben? Ezt tették a katona sírjával Ismeretlenek magyar feliratú öntapadós matricát ragasztottak az ismeretlen katona síremlékére Szatmárnémetiben, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség provokációnak tekinti a történteket.
- Brutális videó: a földön fekve, magyarul kiabál segítségért egy Koszovóban megsérült katona A felvételen az látszik, hogy a helyi szerbek botokkal ütik és dobálják a békefenntartókat, több sebesült katona pedig a földön fekszik.
- Hátborzongató tragédia: Villámcsapás ölt meg egy SUP-ozó férfit a barátnője szeme láttára Villámcsapás végzett egy SUP-ozó férfival Rodoszon - jelentette hétfő este a helyi sajtó.
- Pánik a kórházban: felcsaptak a lángok, három beteg meghalt A betegek a tűzre riadtak fel álmukból.