A 87 éves rendező az egyik barátja segítségére sietett, miután félrenyelt.
Woody Allen a minap egy New York-i étteremben megjmentette a barátja, Andrew Stein életét, aki félrenyelt egy falat sertéshúst, majd elvörösödött és fuldokolni kezdett. A szemtanúk beszámolója szerint a 165 centiméteres rendező meglepő erővel, szakszerűen alkalmazta a Heimlich-fogást, amivel megmentette Stein életét.

Szégyellve mondom ki, de Woody tényleg megmentette az életemet. Általában halat rendelek, de ezúttal a disznóhúst választottam, és nem sokkal azután, hogy elkezdtünk enni, egy darab hús megakadt a torkomon, amitől nehezen kaptam levegőt. Pánikba estem. Megrémültem. És akkor Woody segített rajtam. Az egész olyan volt, mint egy jelenet az egyik filmjéből. Ha ő nem reagál ilyen gyorsan, attól tartok, meghaltam volna. Az életemmel tartozom neki
- nyilatkozta a horrorisztikus esetről maga Stein. A 24.hu beszámolója szerint nem ez az első alkalom, hogy Allen életét mentett. Még 1992-ben szintén egy éttermi vacsora során Jean Doumanian produceren segített, aki szintén félrenyelte az ételt és fuldokolni kezdett.
Kapcsolódó cikkek
- Lang Györgyi mindent elrendezett a halála előtt: barátai örökölték a lakását Lang Györgyi egyik közeli ismerőse elárulta: az énekesnőnek nem volt sok mindene, de tudta, kinek mit szeretne adni és ezt meg is tette.
- Feladta a küzdelmet, elhunyt a népszerű műsorvezető Mindössze 45 éves volt.
- Először látogat királyként Romániába III. Károly Idén lesz 25. éve, hogy III. Károly első alkalommal érkezett Romániába 1998-ban.
- Le sem tagadhatná: így néz ki most Majka nagyobbik fia, Marián A rapper és családja Las Vegasban nyaral, amerikai útjukról rendszeresen posztolnak képeket közösségi oldalaikon, amelyeken két gyermekük is szerepel.