Az egekbe szöknek az árak, miközben az állam egyre kevesebb medicinát támogat azzal, hogy nem hajlandó növelni a gyógyszerkasszát.

Véget ért az a korszak, amikor szinte fillérekért, viszonylag gyorsan, biztonságosan megérkezett a Távol-Keletről bármi, köztük a gyógyszeralapanyagok vagy akár a kész termékek is. Most ami onnan jön, annak sokszoros az ára, mint korábban, és emellett egyre gyakoribbak az ellátási problémák is – írja a Népszava.
A gyártók költségeit az egekbe szöktette a szállítási utak nehezítettsége, az energiaárak drasztikus és hektikus változása. Jól ismert terápiás szerek tűnhetnek el a gyógyszerpiacról vagy a patikák polcairól ‒ nyilatkozta Molnár Márk egészségügyi közgazdász, gyógyszerpiaci elemző.
„Jelenleg már ott tartunk, hogy a korábbi óriási gyógyszerválasztékból csak egy-kettő maradt, illetve az állami támogatás sokkal szelektívebb. Ez látszik a jövő évi költségvetés számaiból: az állam nem szán több pénzt a gyógyszerek támogatására”
– fogalmazott a szakember.
Viszont a belső tartalékok megszűntek a gyógyszerellátásban, így az ellátási színvonal fenntartásához legalábbis évente tízmilliárdos nagyságrendű forrást kellene kívülről biztosítani.
Kapcsolódó cikkek
- 7 napos időjárás-előrejelzés: már látni, mikor ér ide a hidegfront Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő, de szerdán kapunk egy kicsit a hidegfrontból.
- Brutális, amit az időjárás művel: mintha nem is október lenne Még mindig kitart a nyári idő.
- Döbbenet Dombóváron: Öngyilkos akart lenni, magára robbantotta a házat egy férfi A férfi túlélte a robbanást, a pécsi kórházba szállították.
- Megrázó részeletek Varga Veronika haláláról Ötvennégy éves korában elhunyt Varga Veronika francia-magyar színésznő - tudatta családja vasárnap az MTI-vel.