Leszúrta testvérét egy férfi Tápiószelén, közös otthonuk udvarán - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.

Azt írták, a rendőrségre szombat este érkezett a bejelentés, miszerint egy tápiószelei háznál leszúrtak egy 58 éves férfit, aki belehalt sérüléseibe. A fivérek - a sértett kiskorú gyermekével együtt - évek óta egy fedél alatt éltek a házban, veszekedéseik mindennaposak voltak. A ház udvarán történt szóváltásuk közben a 60 éves M. József egy konyhakéssel, több alkalommal megszúrta testvérét.
A tájékoztatás szerint a rendőri egységek percek alatt a helyszínre értek, de az elkövető bezárkózott, és többszöri felszólításra sem jött ki a házból, ezért a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének intézkedését kérték. A férfit elfogták, könnyebb sérüléseit ellátták, majd rendőri kísérettel kórházba, onnan pedig a Nagykátai Rendőrkapitányságra vitték.
A gyanúsított kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett. Elmondása szerint az öccsével régóta tartó rossz viszonya, a pénztelenség és testvére alkoholista életmódja vezetett a tragédiához.
Az őrizetbe vett férfivel szemben emberölés gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya.
Kapcsolódó cikkek
- Nekiment a háziorvosnak a magyar nyugdíjas, elképesztő, miért Először csak minősíthetetlen hangon beszélt, majd jött az erőszak.
- Nem hiszi el: rosszul alszik a négy fiatal lányt meggyilkoló százhalombattai rém Balogh Lajos úgy véli, az ember álmait biztosan a lelkiismeret irányítja.
- (18+) Vérfagyasztó gyilkosság: Agyonlőttek egy hároméves gyermeket az utcán A kisfiú azonnal szörnyethalt.
- Újabb bajban Trump: egy bíró elvenné a cégeit, és csődgondnokot küld rá Ez a hét sem múlt el Donald Trump elleni vádemelés nélkül, most céges csalást követett el a manhattani ügyészség szerint.